Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Nyitókép: Forrás: bocskaidandar.hu

Könnyebbé tették a honvédség utánpótlási lehetőségeit

A honvédség utánpótlásának biztosítását is könnyítő törvénycsomagot fogadott el a Ház 116 igen, 49 nem szavazattal és nyolc tartózkodás mellett.

Ahogy a honvédelmi tárca államtitkára a törvény ismertetésekor elmondta: a honvédség munkahelyteremtéssel, toborzással, haderejének modernizálásával készen áll arra is, hogy részt vegyen az élet újraindítását szolgáló gazdaságvédelmi akciótervben. A Magyar Honvédség az ország legnagyobb munkáltatójává és megrendelőjévé válhat.

A törvénycsomag kilenc jogszabályt módosít

A személyi jövedelemadóról szóló úgy változik, hogy az elhunyt katonák árváinak járó kiegészítő támogatáshoz hasonlóan a honvédelmi alkalmazottaknak is jár kiegészítő támogatás, amely szintén adómentes.

Változik a közkatona vagy a pályakezdő fogalmának törvényi meghatározása, és megszűnik a hivatásos állományba vételhez szükséges két éves honvédségi jogviszonyra vonatkozó előírás. Új lehetőségként jelenik meg a hivatásos állományba vétel a polgári életből tiszt és altiszt esetén.

Egyszerűsödnek a próbaidőre vonatkozó szabályok, egyes rendfokozatok elérése esetében csökken a várakozási idő, de a változtatás pontosítja a fegyelmi szabályokat is.

A szerződéses állományú katonák egyszeri szerződéskötési díjat kaphatnak a jövőben.

Az önkéntes tartalékos katonák esetében a miniszter eltérő illetményeket és más juttatásokat is megállapíthat, és csak három hónapos próbaidővel kell számolniuk azoknak az önkéntes tartalékos katonáknak, akik vállalják, hogy a tényleges szolgálati idejüket egybefüggően teljesítik.

Címlapról ajánljuk

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×