Infostart.hu
eur:
386.26
usd:
332.17
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója beszédet mond a mentődolgozók új munkaruháit bemutató sajtótájékoztatón az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épületében 2018. március 23-án. Idén 1,1 milliárd forintot fordítanak a mentődolgozók ruhabeszerzésére, ami 85 ezernél több ruhadarabot jelent. Ezeket a dolgozók nyár végéig megkapják.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

A mentők főigazgatója meghallgatta a csenyétei hangfelvételeket

Arról is beszélt, hogy mennyi olyan esetük van, amikor a mentődolgozókat komolyabb agresszió, támadás éri.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója meghallgatta a csenyétei haláleset előtti telefonhívásokat, és ezek alapján Csató Gábor szerint a mentők helyesen jártak el, hogy megvárták a helyszínre érkező rendőröket.

„Visszautasítom, hogy diszkrimináltunk volna, soha nem foglalkozunk azzal, hogy milyen származású, melyik felekezethez, vallási vagy egyéb többséghez, vagy kisebbséghez tartozik a beteg, egyetlen dolgot látunk magunk előtt, hogy minél hamarabb segítséget tudjunk nyújtani a bajbajutottnak” – hangsúlyozta a Mandinernek Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a hétvégi csenyétei ügy kapcsán.

A borsodi faluban a polgármester állítása szerint a mentősök a rendőrök nélkül nem mentek be a cigányok közé, a várakozás ideje alatt pedig meghalt a beteg. Kiss István, Csenyéte vezetője a közösségi oldalon nyilvánosságra hozott videóban arról beszélt, hogy azért nem ment ki a mentő, mert lenézik a cigány származású embereket.

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának elmondása szerint gyorsan a településhez ért a legközelebbi mentőegység. Az eset bejelentésekor, az élőhangos telefonbeszélgetés során azonban olyan fenyegetések hangzottak el, amelyekből azt lehetett feltételezni, hogy nem egy támogató, segítő környezet várja a kiérkezőket, hanem ki lehetnek téve akár fizikai atrocitásoknak is – hangsúlyozta a mentőszolgálat főigazgatója.

Ez volt az oka, hogy a helyszínre tartó mentőegységet a többszöri telefonhívások során elhangzó fenyegetésre figyelmeztette a mentésirányító. A főigazgató végighallgatta a borsodi településről érkező hívást. A lapnak elmondta, hogy

olyan verbális fenyegetés hangzott el, amely szerinte is megalapozta, hogy a mentőegység veszélyben érezhesse magát,

bajtársai tehát helyesen jártak el, hogy megvárták a helyszínre érkező rendőröket. „Veszélyes helyszín esetén nemcsak Magyarországon, máshol is az a legfontosabb, hogy az ellátóegység biztonsága szavatolt legyen. Tűzeset helyszínére sem megyünk be, amíg a mentők biztonsága nem szavatolt” – fogalmazott Csató Gábor.

Évente 100-150 olyan eset fordul elő Magyarországon, ahol a mentődolgozókat komolyabb agresszió, támadás éri, tavaly Csenyétén egy mentőautót támadtak meg helyiek.

A január 25-én történt halálesettel kapcsolatban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója lesz csütörtökön este hét órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Három izgalmas részvény, amit vennénk januárban

Három izgalmas részvény, amit vennénk januárban

Míg a magyar lakosság többsége még az év eleji hóból próbálta kiásni autóját, Donald Trump hiperaktív üzemmódba kapcsolt, és máris felforgatta a piacokat. Az év első Invest podcastjében megvizsgáltuk, mi fán terem az új „Trump-trade”, és kiknek érdemes közelről figyelnie a Rába és a 4iG körül zajló, hírvezérelt száguldást, ahol a hadiipari ambíciók alapjaiban írják át a befektetői várakozásokat. Megkerestük a választ arra is, hogy a réz lehet-e az évtized stratégiai nyersanyaga, és milyen eszközökön keresztül profitálhatunk a kínálati szűkületből. Végül pedig a Long/Short játékban hoztunk három részvényt, amit vennénk, és három részvényt, amit elkerülnénk januárban. A stúdióban Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője és Vidovszky Áron, a Portfolio Investment Services üzletágvezetője.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×