Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.91
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay

Új tantárgy, új tematika, új óraszám jön a NAT-ban

További részletek derültek ki a 2019. decemberi keltezésű, már kormány-előterjesztés formába öntött tervekről. Az átszabott Nemzeti alaptanterv 2020 szeptembertől lép életbe.

Az irodalmi műveltségre vonatkozó tananyagban sok módosítás van, új költők, írók kerültek be a kánonba. Csukás István és Herczeg Ferenc és az angol krimiszerző, Aga­tha Christie is helyet kapott a korszerűsített, hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) – tudta meg a Magyar Nemzet. Bekerült még Jókai Mórtól A nagy­enyedi két fűzfa című elbeszélés, Mikszáth Kálmántól pedig három további mű.

A korábbinál többször szerepel a tantervben Wass Albert és Szabó Magda, előkerülnek Reményik Sándor művei, de megjelenik ajánlottként az angol krimiíró, Agatha Christie is. Bekerült a tantervbe továbbá Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi József munkássága is.

A lap szerint önálló műveltségterületként jelenik meg a Technológia, amin belül létrejön a technológia és tervezés nevű új tárgy. Ez lényegé­ben a jelenlegi technika, illetve informatika tárgyak modernebb szemléletű, továbbfejlesztett összeolvadása.

Van óraszámcsökkenés is az átszabott NAT-ban, de nem számottevő: a korábbi 35 helyett hetente legfeljebb 34 órája lehet a diá­koknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.

A lap emlékeztet, a jelenleg hatályos tartalmi szabályozás 2012-ben készült el, és 2013 szeptemberében kezdték el bevezetni felmenő rendszerben.. A 2020 szeptemberétől induló módosításokon 2017-ben kezdtek el dolgozni Csépe Valéria agykutató vezetésével és több száz szakértő bevonásával. Tavaly Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke vette át a vezetést, ő lett a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×