Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Nincs elég gyógypedagógus, de egyre több az SNI-s diák

A sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekek ellátásában egyre nagyobb gondot okoz, hogy számuk gyorsabban nő, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké - írta hétfői lapszámában a Népszava.

Jelenleg mintegy 9700 gyógypedagógus, logopédus, konduktor dolgozik a köznevelésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2019/2020-as tanévre vonatkozó gyorstájékoztatója szerint. Ez csökkenést jelent, tavaly év végén ugyanis valamivel több mint 10 ezer szakembert foglalkoztattak ezen a területen - mutat rá a lap.

Ezzel szemben az idén mintegy 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint egy évvel korábban, számuk 93,8 ezerre nőtt. Közülük 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelik őket. Általános iskolába 56,5 ezer SNI-s diák jár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

A szakemberhiányt jelzi az is, hogy egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: míg a 2010/2011-es tanévben 19,5 ezer tanuló részesült gyógypedagógiai oktatásban, a 2018/2019-es tanévben 16 ezer - olvasható a Népszavában.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×