Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Infostart

Így tűnt el Budapest egyik jellegzetes toronyháza - képgaléria

A végéhez közeledik a Fővárosi Vízművek volt irodaházának bontása a Váci út és a Dózsa György út sarkán. Kollégánk végigfényképezte a munkálatokat, így fogyott el Budapest egyik emblematikus épülete.

Januárban kezdték lebontani a XIII. kerületben a Váci út 23-27. szám alatti toronyházat, a Fővárosi Vízművek egykori székházának épületét. A 14 emeletes, 61 méter magas irodaház 1979 és 1981 között épült, három részből állt, az irodák teljes alapterülete 26 ezer négyzetméter volt.

Az épület rossz állapota miatt nem érte volna meg felújítás, ezért az új tulajdonos, a svéd Skanska a lebontás és új ház építése mellett döntött. Az épületegyütteshez tartozott még az egykori munkásszálló épülete is, amit szintén elbontottak.

A három részből álló épületegyüttes helyére a Skanska egy új, modern irodaházat tervez építeni. Az irodakomplexum mellett a nagyközönség számára is nyitva álló zöld kerttel és további közösségi terekkel bővül majd a környező terület.

A lenti képre kattintva végigkövethető a bontás folyamata, ahogy fokozatosan, emeletről emeltre eltűnt az irodaház épülete.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×