Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Kárpátaljáról érkezett gyerekek a balatonföldvári Riviéra Hotel strandján 2018. június 1-jén. A Duna Aszfalt 19 millió forinttal segíti a Kárpátaljai Szövetség hadiárváknak és művészeti iskolás gyerekeknek, összesen 250 diák 12. alkalommal szervezett rehabilitációs és alkotótáborát.
Nyitókép: Varga György

Szülők, figyelem! Gyorsan telnek be a nyári táborok

Idén is rekordszámmal jelentkeznek a nyári táborokra – közölte az InfoRádióval a Táborfigyelő szakportál vezetője. Hozzátette: a legnépszerűbb téma 2019-ben is a sport, az informatikai és programozó, valamint az angoltáborok.

Az elmúlt év hasonló időszakához képest mintegy 20 százalékkal több jelentkezést regisztráltak a Táborfigyelő honlapján – közölte Tóth Béla, a szakportál vezetője, hozzátéve: idén is el fogják érni a tavalyi 200 ezres gyermekszámot. Mint mondta: a szülők felismerték, hogy a legjobb ár-érték arányú táborok turnusai hamar betelnek.

Az április elsejéig tartó előfoglalási kedvezmények miatt anyagilag is megéri hamarabb foglalni

– jegyezte meg Tóth Béla, aki emellett a legnépszerűbb táborokról is beszélt. Mint fogalmazott: a sport, az informatikai és programozó táborok mellett a katonai és honvédelmi, illetve az angoltáborok idén is a legkedveltebbek közé tartoznak.

Emellett egyre nagyobb az érdeklődés a meghökkentő és az extrém tematikájú táborok iránt is, például

  • jobb agyféltekés rajz-,
  • okostelefonos animációs,
  • stresszoldó és
  • agykontrolltábor.

A külföldön élő magyar családok is egyre többet táboroztatják Magyarországon a gyermeküket – tette hozzá Tóth Béla.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×