Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Megvan a fedezet azokra a kifizetésekre, amelyek a gazdasági növekedést ösztönzik, közölte a pénzügyminiszter - a nap hírei

Örök nyugalomra helyezték Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt. Csak nyáron indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új, XI. kerületi szakaszán a Fehérvári út és az Etele tér között.

Megvan a kellő fedezet azokra a kifizetésekre, amelyeket a gazdasági növekedést ösztönző intézkedések részeként februárban fognak bejelenteni – közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály a Portfólió kérdésére elmondta, hogy az idei költségvetésben 360 milliárd forintos tartalékot terveztek be, tavaly pedig a kormány 70 milliárd forintnyi kifizetést hozott előre, amit érdemben csak 2019-ben kellett volna teljesíteni. A miniszter azt azonban nem árulta el, hogy milyen intézkedéseket terveznek, hogy 4 százalék fölé vigyék a gazdasági növekedést. A Pénzügyminisztérium becslése szerint a gazdaság 4,6 százalékos növekedéssel zárta a tavalyi évet, a deficit pedig 2 százalék körül lehetett, ami jobb a tervezettnél.

Félredátumozás miatt nem érkeztek meg péntek reggelre a nyugdíjak a számlákra - értesült a Portfolio. A péntek esti tájékoztatás szerint a Magyar Államkincstár (MÁK) által indított valamennyi nyugdíj tranzakciót a GIRO Zrt. rendszereiben pénteken elszámolták, és elküldték a bankoknak - közölte a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer üzemeltetője. A GIRO Zrt. által üzemeltetett, a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer egész nap hibamentesen működött - áll a közleményben.

Csak nyáron indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új, XI. kerületi szakaszán a Fehérvári út és az Etele tér között. A Budapesti Közlekedési Központ közölte: a beruházás eredetileg tervezett befejezési határidejét módosítani kellett, mert a kivitelezés során előre nem látható közműmunkák elvégzésére volt szükség, emellett jogszabályváltozás miatt a végállomási helyiségek kialakítása az eredeti tervek szerint már nem volt lehetséges. A létesítmény megépítéséhez szükséges engedélyeztetés jelenleg is folyamatban van.

Az LMP azt követeli az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy tárgyalja újra az érintett szervezetekkel, kiknek járjon a megemelt összegű otthonápolási díj. Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzék és a civilek sikerének is nevezte az összeg megemelését. Ugyanakkor az Emmi új feltételrendszert vezet be az érintettek számára, amely Ungár Péter szerint nem alkalmas a járandóságban részesülők körének meghatározására.

Szigorítana a jelenlegi szmog-rendeleten a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje. Karácsony Gergely a zuglói Bosnyák téren tartott tájékoztatóján felhívta a figyelmet, Budapest az egyik legrosszabb levegőjű nagyváros egész Európában, egyes légszennyezettségi mutatók rendszeresen az egészségügyi határérték felett vannak. Felidézte: a légszennyezettség országos probléma is, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarországgal szemben.

Feltételesen szabadlábra kerül jövő szombaton az a szír férfi, akit a 2015-ös röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt el a bíróság. A férfit kitoloncolják az országból. A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a határozatot minden érintett tudomásul vette. A férfit 2015. szeptember 19-én fogták el, januári feltételes szabadlábra helyezéséig a kiszabott ötéves büntetése kétharmadát tölti le.

Örök nyugalomra helyezték Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt a Farkasréti temetőben. Búcsúztatásán Áder János köztársasági elnök mondott beszédet. Kósa Ferenc filmrendező, volt országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 2018. december 12-én, életének 82. évében hunyt el.

Csíksomlyót is felkeresi Ferenc pápa május végi romániai látogatásán, és június 1-én szabadtéri szentmisét tart a hegynyeregben. A román elnöki hivatal közölte, hogy a katolikus egyházfőt május 31. és június 2. között várják Romániába és Bukarest mellett Jászvásárra, a romániai görög-katolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint Csíksomlyóra is elmegy.

Jelentősebb és radikálisabb tömegekre számítanak a francia hatóságok a csaknem két hónapja tüntető sárgamellényesek kilencedik, szombati megmozdulásain, mint egy héttel ezelőtt. A kormányellenes tiltakozások központja azonban ezúttal várhatóan nem Párizsban, hanem az ország középső részén található Bourges-ban lesz. December 15-én mintegy 66 ezren tüntettek országszerte.

Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást, ezzel lezárult a Görögországgal 27 évig tartó névvita. Az országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni. A két ország közötti megállapodás értelmében ezzel elhárulnak az akadályok Szkopje euroatlanti integrációja elől. A legnagyobb ellenzéki párt bojkottálta az ülést.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×