eur:
395.3
usd:
371.06
bux:
65157.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pexels

Elveszik az 55 év felettiek után járó adókedvezményt

Több százezer 55 és 64 év közötti embernek nincs munkája ma Magyarországon, hiába a munkaerőhiány és hiába minden igyekezet, hogy elhelyezkedjenek.

Tele az internet 50 év feletti kétségbeesett álláskeresőkkel, akik tapasztaltak, van idejük a nyugdíjig, dolgoznának, de nincs hol - írja a HVG.hu.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint

ma Magyarországon az 55-64 éves korosztályba tartozók nagyjából 50 százalékának van állása, vagyis mintegy 672 ezer embernek.

Ez jóval elmarad az uniós átlagtól. A 60-64 éves korosztálynak pedig negyede sem dolgozik Magyarországon. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség arra figyelmeztet, 2030-ra már minden harmadik aktív európai munkavállaló ebből a korosztályból kerül ki, tehát van még hova fejlődnünk.

Generációs szorításban

A jövőben nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek a nyugdíj előtt álló munkakeresők, ugyanis a kormány mindent megtesz azért, hogy visszacsalogassa a munkaerőpiacra azokat az időseket, akiket évekig kiszorított onnan.

2019. január 1-jétől önálló, külön törvényben szabályozzák majd a szociális hozzájárulási adót. Az indítványból kiderül, hogy akinek eddig a jövedelme után egészségügyi hozzájárulást kellett fizetnie, attól jövőre már ennél magasabb, szociális hozzájárulási adót szednek be.

Az igazán nagy érvágás az, hogy megszüntetik az 55 év feletti munkavállalók után járó, szociális hozzájárulási kedvezményt.

Eddig az utánuk fizetendő adót a bruttó munkabér 9,75 százalékával lehetett csökkenteni, legfeljebb 100 ezer forintig. Ez éves szinten 117 ezer forint kedvezményt jelentett az idősebbeket foglalkoztatóknak. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint erre a jövőben azért nincs szükség, mert

a nyugdíjasok foglalkoztatása 2019-től még kedvezőbb lesz, utánuk ugyanis egyáltalán nem kell majd ezt a típusú adót megfizetni.

A miniszter arra nem tért ki, hogy mi legyen azokkal, akiknek még van néhány munkával eltöltendő évük a nyugdíjig. Ma Magyarországon ugyanis a nyugdíjkorhatár – születési dátumtól és a munkában töltött évek számától függően – 58 és 65 év között mozog.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×