Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Új KRESZ - milyen változásokra kell figyelniük a közlekedőknek?

Több mint 60 ponton változik péntektől a KRESZ, főleg a gyalogosok és a kerékpárosok érdekében. Az InfoRádió által megkérdezett független közlekedésbiztonsági szakértő szerint régóta szükséges változás lép életbe, ám hozzátette: a módosítások nem mindig szolgálják a közlekedők biztonságát.

Az új KRESZ értelmében a rendszámot jól látható helyen és módon kell a járművön elhelyezni, meglétét és állapotát indulás előtt ellenőrizni kell - a szabály eddig csupán azt írta elő, hogy a járműnek rendelkeznie kell hatósági jelzéssel.

Változás az is, hogy a 3500 kilogramm megengedett össztömegig egységesülnek a sebességhatárok. Korábban a 2500 kilogramm fölötti járművekre alacsonyabb sebességhatárok vonatkoztak. A módosítással 3500 kilogrammig a 130-110-90-50 sebességkorlátozás érvényes.

Újdonság, hogy megszűnik a számszerűsített sebességkorlátozás a vasúti átjárókban. A lakott területen legfeljebb 30, lakott területen kívül legfeljebb 40 kilométeres óránkénti sebességkorlátozást általánosabb megfogalmazás váltja fel.

A módosítás pontosítja a leállósáv használatának szabályait is. Tételesen rögzíti azokat a kivételes eseteket, amelyekben egy jármű a leállósávon haladhat, megállhat vagy várakozhat. Ilyen például a műszaki meghibásodás vagy mentés, forgalomellenőrzés, útfenntartás vagy úttisztítás. A leállósávot a használatára jogosultaknak is a lehető legkorábban el kell hagyniuk.

A jogszabályváltozással új táblák is megjelennek, a "Környezetvédelmi övezet (zóna)" jelzés alkalmazásával a sűrűn lakott területeken korlátozható a környezetet szennyező gépjárművek közlekedése - közölte a minisztérium. Hozzátették: az Európában számos helyen alkalmazott "Torlódás" táblával a ráfutásos balesetek előzhetők meg a nagy forgalmú utakon, autópályákon és ezek városi bevezető szakaszain. Utóbbit változtatható jelzésképű táblán megjelenítve a valós forgalmi helyzetnek megfelelően késztetheti lassításra, az útvonal megváltoztatására, letérésre az autósokat.

Szintén lényeges változás január 1-től, hogy a motorosok használhatják a buszsávokat és a kerékpárosok forgalommal szemben is behajthatnak az egyirányú utcákba. A kerékpárosok behajtását csak ott engedi a KRESZ, ahol azt tábla is jelzi, valamint a módosítás ebben az esetben megerősíti a kerékpárosok jobbra húzódási kötelezettségét.

Az új szabályozás a régi, már elavultnak számító KRESZ-t próbálja pontosítani - mondta az InfoRádió által megkérdezett közlekedésbiztonsági szakértő, aki hozzátette: a változtatások egy része javaslatdömping hatására került be.

Pausz Ferenc azonban úgy véli: a kerékpárosokra vonatkozó változtatások nem feltétlenül szolgálják a közlekedők biztonságát.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×