Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Már több mint ezren betegek a vezetékes víztől

Miskolcon már több mint ezren betegedtek meg a vezetékes ivóvíztől. Az ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tiszti főorvosa elmondta: a korábbi hírekkel ellentétben nemcsak vírus, hanem bakteriális fertőzés okozza a tüneteket, ezért elképzelhető, hogy emberről emberre is fertőz a betegség.

Bodnár Judit azt is közölte, hogy a csapvizet, 10 perces forralás után alkalmas a főzésre, de biztonsággal továbbra is csak a zacskós víz fogyasztható.

A miskolctapolcai vízbázisba a rendkívüli esőzések okozta árvíz miatt került szennyeződés. Ezt a részt azonnal kikapcsolták a rendszerből.

Leskó György, Miskolc polgári védelmi vezetője közölte: a vízszennyeződés az eddigi adatok szerint mintegy 43 ezer embert érint.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×