Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
326.65
bux:
142923.6
2026. október 12. hétfő Miksa

Nem kér a Fidesz a zárt ajtós megbeszélésből

A Fidesz nem vesz részt a kijelölt miniszterelnök által kezdeményezett vasárnapi ötpárti egyeztetésen. Ezt Szijjártó Péter, a legnagyobb ellenzéki párt szóvivője közölte.

Gyurcsány Ferenc kormányfő az Országgyűlésben jelentette be, hogy egyeztetni szeretne az 5 parlamenti párttal a közigazgatással és az önkormányzatokkal összefüggő kétharmados törvényekről.

A Fidesz szóvivője a döntést azzal indokolta: pártja nem akar partner lenni abban, hogy a szocialisták zárt ajtók mögötti tárgyalásokkal hárítsák el a megszorítások miatti felelősséget.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: azt javasolják a kormánynak, hogy a törvényjavaslatokat nyújtsa be az Országgyűlésnek, ahol mind az 5 párt jelen van és a nyilvánosság is biztosított.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×