Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
313.87
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Az Alkotmánybíróság elnöke megmagyarázza

Az Alkotmánybíróság elnöke szerint a művi meddővé tétellel összefüggő tavaly novemberi határozat nem zárja ki az arányos törvényi korlátozás lehetőségét. Bihari Mihály az ügyben kialakult félreértések miatt döntött úgy, hogy kivételesen magyarázatot fűz a testület egy korábbi határozatához.

Az Alkotmánybíróság elnöke elmondta: a határozat esetében több mint héthónapos határidőt adtak a jogalkotónak arra, hogy orvosolja a szabályozás hiányosságait, de hosszú hónapokig semmi nem történt az ügyben.

Bihari Mihály emlékeztetett arra, hogy a testület tavaly november 14-i határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította, és június 30-ai hatállyal megsemmisítette az egészségügyi törvény rendelkezését, amely szerint a művi meddővé tétel családtervezési célból csak a 35. életévét betöltött, vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező nők esetében végezhető el.

Az Alkotmánybíróság elnöke hangsúlyozta: a testület nem önmagában a korlátozást, hanem az aránytalan korlátozást minősítette alkotmányellenesnek.

Az elnök azt is közölte: az alkotmánybírák elsősorban azt kifogásolták, hogy a törvény a vér szerinti gyermekek számától teszi függővé az önrendelkezési jog érvényesítését.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×