Infostart.hu
eur:
359.58
usd:
309.3
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Kövér: a vereség egyik oka a baloldali médiafölény

A Fidesz országos választmányának elnöke szerint a nagyobbik ellenzéki párt akkor lenne igazán erős, ha a következő országgyűlési választásokon több miniszterelnök-jelölt közül tudná kiválasztani a legalkalmasabbat. Kövér László erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

A politikus hozzátette: a jobboldalon egyelőre még hiányzik az a képesség, hogy bárkit elfogadjon az a 2-2,5 milliónyi tábor olyan vezetőnek, akire minden körülmények között hajlandó szavazni.

Úgy vélte: a jobboldalnak még ugyanúgy intézményesülnie kell, mint a baloldalnak, és a konzervatív oldalnak meg kell tanulnia, hogy a struktúrák, a pártok mögötti háttér fontosabb, mint a személyek.

Kövér László a választási vereség egyik okának a baloldali médiafölényt tartotta.

Hangsúlyozta: a jövő záloga az elmúlt években felépített Fidesz-közösség megőrzése.

A politikus a Fidesz szombati rendkívüli kongresszusával összefüggésben elmondta: Orbán Viktor pártelnök és a négy alelnök az együttes titkos bizalmi szavazáson kétharmados többséget kér majd a kongresszustól.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×