Infostart.hu
eur:
359.85
usd:
309.44
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Az ellenzék a politikai diszkrimináció felszámolását kéri

Határozott intézkedéseket kért a politikai meggyőződés miatti diszkrimináció felszámolására a kormányfőnek küldött levelében a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője.

Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője úgy fogalmazott: egyre több jel utal arra, hogy állami szervezetek politikai szimpátia alapján tesznek különbséget az állampolgárok között.

A politikusok példaként a frakciószövetség tagjának, Puskás Tivadarnak az ügyét említette, akit a parlamenti választás után az Országos Mentőszolgálat vezetője indokolás nélkül mentett fel tisztségéből, holott - szerintük - szakmai beosztása és képviselői megbízatása között nincs összeférhetetlenség.

A politikusok arra kérték Gyurcsány Ferenc kormányfőt: erősítse meg, hogy a demokratikus Magyarországon senkit nem érhet jogtalan hátrány politikai meggyőződése miatt.

A Fidesz május 15-én jelentette be, hogy létrehozták a társadalmi önvédelmi testületet Kontrát Károly vezetésével.

A szervezet feladata az lesz, hogy jogi védelmet nyújtson azoknak, akik munkahelyükön, a társadalmi életben, vagy a közéletben hátrányt szenvednek amiatt, hogy Fidesz-tagok, a párt kampányát segítették, illetve szimpatizálnak a Fidesszel.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×