Infostart.hu
eur:
359.29
usd:
309.1
bux:
132134.18
2026. május 21. csütörtök Konstantin

A Fidesz és a KDNP nem fogadta el a választási beszámolót

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői nem fogadták el a választások lebonyolításáról szóló belügyminiszteri beszámolót. A két ellenzéki frakció ugyancsak nemmel voksolt az Országos Választási Bizottság elnökének beszámolójára.

Balsai István (Fidesz) azt mondta: a választások eredményét elfogadják, a lebonyolításról szóló kormányzati beszámolót azonban nem.

Az ellenzéki politikus a beszámolót hiányosnak nevezte. Mint mondta: a többi mellett nem kapott választ arra, miként fordulhatott elő, hogy pártja nem kapott adatokat arról, hányan adtak le szavazatot lakóhelyüktől távol a második fordulóban.

A politikus kifogásolta, hogy Borsod megye 9. választókerületében annak ellenére nem számláltak újra csaknem 180 érvénytelen szavazatot, hogy a mandátumszerző csak három vokssal előzte meg a fideszes indulót.


Győr egyik választókerületében pedig figyelembe vették a külképviseletekről érkező voksokat, holott az azokat szállító urna nyitva érkezett meg - tette hozzá.


Lamperth Mónika belügyminiszter kijelentette: a kifogásolt ügyeket valamennyi jogorvoslati szerv megtárgyalta.

Kijelentette, hogy a távolszavazás szabályai az elmúlt 16 évben nem változtak, erről a Fidesz belügyminisztere is a mostani eljárással megegyező rendeletet adott ki.

Lamperth Mónika szerint az ellenzéki politikus szavainak akkor lenne hitele, ha beszélt volna a szerverfeltörésről vagy a gyulai adatrögzítésről is.

Az Országos Választási Bizottság elnökének beszámolójával kapcsolatban az ellenzéki felszólaló azt kifogásolta, hogy nem tett jobbító javaslatokat a választás lebonyolítására.

Szigeti Péter válaszában kijelentette: az OVB nem jogalkotó szerv.


Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla - A magyar lakosság fizetési szokásai is átalakultak

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla - A magyar lakosság fizetési szokásai is átalakultak

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×