Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

Az SZDSZ megszüntetné a megyéket

Az SZDSZ szerint egyedül a Fideszen múlik az önkormányzati képviselők számának megfelezéséről szóló négypárti konszenzus. Fodor Gábor ügyvivő az InfoRádióban azt mondta, a kisebb államról szóló szabaddemokrata javaslat szerint megszűnne a megyerendszer, amivel több mint 20 milliárd forint takarítható meg.

Fodor Gábor szerint az önkormányzati képviselők 26 ezer fős létszáma nemzetközi összehasonlításban is magas.


A parlamenti képviselők számának csökkenése csak szimbolikus, egymilliárd forintos bevételt eredményezne a központi költségvetésben - tette hozzá a politikus.

Az SZDSZ szerint a megyerendszert azért kell megszüntetni, mert kiüresedett és az Európai Unió sem használja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×