Inforádió

Meghallgatom Élő adás

Tudósítóink

  • A németek megakadályoznák az unió menekültügyi reformját

    Az új berlini kormánykoalíció megteremtését célzó fáradozásokat alighanem igencsak hátrányosan érinti az Európai Parlament családegyesítéssel kapcsolatos terve. Mint németországi tudósítónk, Vincze András jelenti, Berlinben attól tartanak, hogy jelentősen felszökik az országba érkező migránsok száma, ha érvénybe lép az Európai Parlament reformterve.
  • Nem egyértelmű, ki lesz Csehország új elnöke

    Az összes voks összeszámlálása alapján Miloš Zeman jelenlegi államfő és Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke jutott be a cseh elnökválasztás második fordulójába. Miloš Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jiří Drahoš pedig mintegy 26,5 százalékot kapott. Hogy ki lesz a végső befutó, az senki számára sem egyértelmű Csehországban.
  • Újfajta antiszemitizmus elől menekülnek Párizsban

    „Belső exodus” zajlik a Párizs környékén élő francia zsidóság körében az utóbbi években fokozatosan erősödő újfajta, a muzulmán lakosság körében tapasztalható antiszemitizmus miatt.
  • Vizsgálat folyik a hétvégi súlyos baklövés miatt

    Kellemetlen kérdésekre kell magyarázatot adni az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii-szigeteken, ahol a hétvégén hamis rakétariadóról küldtek szét sms-eket. A lakosság körében pánikot és sokkot váltott ki a tévesen küldött üzenet, amely várható ballisztikus rakétacsapásra figyelmeztetett.
  • Újabb ország keményít be a menedékkérőkkel szemben

    Az akut munkaerőhiány ellenére korlátozzák a menedékkérők munkavállalási jogát Japánban. Kommentátorok szerint az életbe lépő szigorítások nyomán felduzzad a menekültközpontokban élők száma.
  • Nemzetközi összefogást sürgetnek a keresztények védelmében

    A németországi evangélikus egyház segélyszolgálata, az Open Doors átfogó felmérést készített a keresztények helyzetéről a világban, és megállapította, hogy egyre jobban terjed a keresztények üldözése. Az Open Doors 50 országot sorol fel, ahol a keresztények kíméletlen hatósági megtorlásnak vannak kitéve, ezért a segélyszervezet nemzetközi összefogást sürget védelmükben.
  • Romabűnözést emleget a szlovák belügyminiszter

    „Ez nem más, mint romabűnözés” – fogalmazott élesen Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter egy szlovákiai romatelepen, miközben ismertette azokat az intézkedéseket, melyekkel visszaszorítaná a romák által elkövetett bűncselekmények számát.
  • Elemzés Magyarországról és Lengyelországról

    Miért fordul el Magyarország és Lengyelország az alkotmányos demokráciától? – ezzel a címmel közölt írást az Independent című brit lap egy angliai magyar professzor tollából.
  • Húsvétig megalakulhat az új német kormány

    Berlinben a kancellár, valamint a nagykoalíció újraélesztésén fáradozó két másik párt elnöke egybehangzóan megelégedéssel nyilatkozott a vasárnap kezdődött tapogatózó tárgyalások eredményéről. Angela Merkel kancellár hangsúlyozta, az elért kompromisszum is az érintett felek felelősségvállalásáról tanúskodik, és úgy vélte, ha létrejön a hárompárti koalíció, a lakosság bizakodóan tekinthet az elkövetkező évtized elé.
  • Komoly nemzetgazdasági tétel a brit egyetemek külföldi diáksága

    A brit egyetemekre évente 230 ezer külföldi hallgató iratkozik be. A tandíjakkal és a diákok költekezése révén ez mintegy 20 milliárd fontsterling jövedelmet jelent a szigetországnak. Keresnek rajtuk a könyvüzletek, de az éjszakai mulatók is.
  • Két választás Csehországban

    Miután szerdán este megszakították, jövő keddre halasztották az Andrej Babiš kormányáról való bizalmi szavazást Csehországban, ahol pénteken és szombaton államfőválasztást is tartanak. A felmérések Miloš Zeman győzelmét jelzik előre az első körben, de senki sem tartja biztosnak, hogy végül ő marad az elnök.
  • Rekordszinten a menedékkérők száma Franciaországban

    Történelmi szintet ért el a menedékkérők száma tavaly Franciaországban. Ez derül ki a menekültek és hazátlanok védelmével foglalkozó országos hivatal által közzétett összegzésből.
  • Nehéz helyzetben Babis

    Egyedüliként Miloš Zeman cseh köztársasági elnök támogatását élvezi a Babiš-kabinet. A képviselőházba jutott frakciók – az ANO mozgalom képviselőin kívül – jelezték, nem szavaznak bizalmat a kormánynak.
  • Új területet hódítana meg Kína

    Kétmilliárd dolláros beruházással a mesterséges intelligenciát kutató parkot épít Kína. Az ország 2030-ra világvezető akar lenni a technológiában, és a Pekingben épülő park egy sor startup cégnek ad majd otthont.
  • FT: Varsó és Budapest szövetsége példátlan kihívás az EU-nak

    Kelet a Nyugat ellen: Magyarország és Lengyelország együtt harcol az EU-val. Így kommentálja a Financial Times a lengyel miniszterelnök budapesti útját.
  • Tabukat döntenek Iránban és a pénzüket is féltik

    Több száz embert tartóztattak le az Iránban folytatódó tüntetéseken. Fiatal tiltakozók egyenesen az ország legfőbb vallási vezetője, Hamenei ajatollah halálát követelték. A múlt hét óta több, mint 20 ember halt meg a romló életszínvonal miatt kirobbant tiltakozások során.
  • Nem mindenkinek tetszik Orbán Viktor meghívása

    A kisebbik német kereszténypárt, a kizárólag Bajorországban működő Keresztényszociális Unió (CSU) vezetői és a berlini törvényhozásba beválasztott képviselői a hét második felében háromnapos tanácskozásra ülnek össze a Münchentől keletre fekvő Kirchseeon kolostorában, hogy megvitassák, milyen álláspontot foglaljanak el a kormányalakítási tárgyalásokon, és miként alakítsák a párt Európa-politikáját. Előadónak többek között meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt, de ezt a döntést több CSU-politikus élesen bírálta.
  • Olimpiai diplomácia vagy Kim ravasz húzása?

    Lehet, hogy a téli olimpia megnyitja a párbeszédet Észak- és Dél-Korea között? A déliek elnöke magas szintű találkozót ajánlott fel már a jövő hétre, azt követően, hogy az északiak azt mondták: hajlandók részt venni a szomszédban rendezendő téli játékokon.
  • Már a nőktől is tart a terrorelhárítás

    Németországban fokozatosan nők veszik át a terrorizmus miatt börtönbe került férfi rokonaik szerepét, és családjukon belül, valamint az internet révén terjesztik a szalafista propagandát. A szalafizmus szó szerint értelmezi a Koránt, a demokratikus államrend helyett az iszlám törvénykezés, a saría bevezetését követeli, és ennek érdekében erőszaktól sem riad vissza. A belügyi szervek csupán Észak-Rajna-Vesztfália tartományban 40 olyan nőt tartanak megfigyelés alatt, akik szalafista sejteket hoztak létre szélsőséges nézeteik terjesztésére.
  • Nagyot ugrik jövőre a tátrai tigris

    A világgazdaság a várnál jobban teljesít, így jobbak a szlovák gazdasági eredmények is. A Szlovák Nemzeti Bank prognózisa szerint ez a trend folytatódni fog, csökken a munkanélküliség és emelkedni fognak a bérek. Emelkedni fognak ugyanakkor az árak is északi szomszédunknál, mivel az infláció elrugaszkodott a tavalyi mélypontról.
  • Trump megfenyegette az ellene szavazókat

    A segélyek megvonásával fenyegette meg Donald Trump azokat az országokat, amelyek az Egyesült Államok ellen szavaznak az ENSZ mai, Jeruzsálemről szóló vitájában. Az amerikai elnök nemrég Izrael fővárosaként ismerte el Jeruzsálemet, amelynek státusza hatalmas vitákat szül.
  • Itt a figyelmeztetés: ismét fokozódik a terrorveszély

    Berlinben megemlékeznek a karácsonyi vásár elleni merénylet első évfordulójáról. Hétfőn a kancellár fogadta az áldozatok hozzátartozóit, az ügyvezető kormány igazságügyminisztere pedig elismerte, hogy az állam részéről csak vontatottan nyilvánult meg az együttérzés. A német belügyi szervek közben attól tartanak, hogy fokozódott a terrorveszély.
  • Újfajta szempontok az utazásoknál

    Karácsony táján a németek egy része útra kel, részben családlátogatásra, részben pedig síelni indul, vagy napsütésre vágyva, valamelyik jóval délebbre fekvő országban tölti téli szabadságát. Azonban, mint a fogyasztói szokásokat elemző intézet nürnbergi központja nyilvánosságra hozta, a nemzetközi terrorfenyegetés erősen visszariasztja a németeket is az utazásoktól és csupán öt országról tételeik fel, hogy teljes biztonságot nyújt.
  • Alapítója mentheti meg a Nikit

    Miután a Lufthansa közölte, nem veszi meg a Niki-légitársaságot, úgy tűnt, a világ egyik leghíresebb autóversenyzője, az osztrák Niki Lauda által alapított légiforgalmi cég csődbe megy, most azonban két érdeklődő is jelentkezett a húsz utasszállítógéppel közlekedő vállalat megvételére.
  • Babiš nem akarja a szlovák utat járni

    Az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján első ízben részt vevő Andrej Babiš cseh miniszterelnök kijelentette, Prága nem kíván a szlovák útra lépni, és nem akarja pár menekült befogadásával rábírni az Európai Bizottságot a Csehország ellen indított kvótaper visszavonására.
  • Két hangon beszél Észak-Koreához Washington

    Megint mást mond a Fehér Ház, mint az amerikai külügyminiszter Észak-Koreáról. Rex Tillerson arról beszélt, hogy Amerika kész feltétel nélkül tárgyalni az atomfegyverrel fenyegetőző rezsimmel, de most a Trump-stáb „kijavította”.
  • Messze van még az új Merkel-kormány megalakulása

  • Tízmilliárd forintot dobnak be a V4-ek

    Jean-Claude Junkerrel, az Európai Bizottság elnökével és Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel találkoznak csütörtökön a Visegrádi Négyek kormányfői. A találkozó központi témája a Líbiának a migrációs válsággal összefüggésben nyújtandó segítség lesz.
  • Nem érzik magukat biztonságban a franciák

    Meghaladja a tízmilliót azoknak a franciáknak a száma, akik úgy nyilatkoznak, hogy nem érzik magukat biztonságban saját lakóhelyükön - derül ki egy a napokban közzétett felmérésből.
  • Tusk kapott a fejére, mert "megértő" volt

    Újra fellobbanthatja a menekültekről és bevándorlásról szóló vitát az EU-n belül Donald Tusk véleménye. Az Európai Tanács elnöke szerint a kötelező kvóták erőltetése „súlyosan megosztó” és „nem hatékony” módszer. Tuskot élesen bírálták az EU-ban és egyes nyugati fővárosokban.

Inforádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek