eur:
388.72
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Hivatalos a baloldali siker Zuglóban

Bitskey Bence, a Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje nyerte az időközi önkormányzati képviselőválasztást a főváros XIV. kerületében.

Makranczi László, Zugló jegyzője vasárnap este közölte: a győztes 790 szavazatot szerzett.

Somodi Zoltán Józsefre, a Fidesz-KDNP jelöltjére 404-en szavaztak, Drevenka Monika, a Civil Zugló Egyesület és az Együtt közös jelöltje pedig 173 szavazatot kapott. Az LMP színeiben indult Csordás Balázs Gyula 81, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot képviselő Tóth Imre 109, a Magyar Munkáspárt jelöltje, Szentpáli Kolos pedig 6 szavazatot kapott.

Közgyűlés

Most 9 fideszes, 8 baloldali és a Párbeszéd színeiben Karácsony Gergely, valamint egy-egy LMP-s, jobbikos és Civilzugló egyesületes tagja az testület tagja.

Bitskey győzelme azt jelenti, hogy a baloldal relatív többségbe került a közgyűlésben, de az abszolút többséghez meg kell nyernie még 2 képviselőt.

A jegyző elmondta azt is, hogy az 5922 választásra jogosult mintegy negyede, 1569 ember ment el szavazni és mindössze hat érvénytelen szavazat volt az urnákban.

Rendbontás nem történt a választással összefüggésben, a választási jogszabályok megsértése miatt érkezett kifogásokat pedig már elbírálták.

A XIV. kerület 3. számú egyéni választókerületében azért tartottak időközi képviselő-választást, mert az egy évvel ezelőtt tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×