eur:
388.49
usd:
360.93
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Építkezések, botrányok, politikusok

Az elmúlt 17 évben számos politikus építkezését botrány kísérte. Az InfoRádió megpróbálta összeszedni kik voltak azok a politikusok, akik házépítésük miatt reflektorfénybe kerültek.

Horn Gyula egykori miniszterelnök házának építésével annak idején sokat foglalkozott a sajtó. A villát a Dóm Rt.-vel építette, amely az akkor még állami kézben lévő Posta Bank cége volt, és a telket is a Postabanktól vásárolta.

Torgyán Józsefék Madárhegyi villájával is címlapon és fő műsoridőben foglalkozott a média. Az építkezés az Orbán kormány idén kezdődött, amikor Torgyán József miniszter volt, felesége pedig parlamenti képviselő. Az építkezés kapcsán 120 millió forintnyi számlát foglaltak le annál a cégnél, amelynek vezetőjét a Concordia-ügy kapcsán vették őrizetbe. A rendőrség az akkori politikus ellen nem nyomozott.

Medgyessy, a feledékeny

Medgyesy Péter volt miniszterelnök Tihanyban épült házát vagyonnyilatkozatába elfelejtette beírni. Mint később kiderült, hibázott.

A Magyar Nemzetben a hétvégén jelent meg, hogy Boldvai László szocialista politikus, az MSZP egykori kincstárnoka Salgótarjánban 1000 négyzetméter alapterületű villát épít. A Tocsik-ügy egyik vádlottjának papíron nincs semmilyen gazdasági érdekeltsége, és a lap kérdésére azt mondta, hogy vannak megtakarításai, ebből építkezik.

Kedvezményes hitelek - időben

Az előbb említetteken túl voltak kisebb horderejű ügyek, amelyek a lakásvásárláshoz felvehető kedvezményes hitelekkel kapcsolatosak.

Kökény Mihály egészségügyi miniszterként, miután megtudta, hogy kormánya a felére csökkenti a harmincmilliós kedvezményes lakásvásárlási hitelt, még a régi feltételek mellett vette fel a maximális összeget.

De nem ő volt az egyetlen: Magyar Bálint akkori oktatási miniszter is így tett, valamint Csabai Lászlóné is, aki az akkori kabinet lakásügyi biztosa volt, és az utolsó pillanatig hangoztatta, hogy a kormánynak esze ágában sincs a hiteleket megnyirbálni.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×