eur:
389.09
usd:
361.41
bux:
68680.19
2024. május 7. kedd Gizella

SZDSZ: a taxisblokád támogatásától a politikai megegyezésig

Nem a mostani az első eset, hogy politikai hazugság miatt utcai zavargások vannak Magyarországon. Az emlékezetes taxisblokád - amelyet annak idején az SZDSZ nyíltan támogatott - 1990-ben napokig tartó válságot okozott. Az illegális, egész Budapestet és az ország egy részét megbénító demonstráció azért robbant ki, mert az akkori kormány hazudott a benzinár-emelésről.

A hét elején történt éjszakai rendbontások és a rendszerváltás utáni erőszakos útlezárások egyaránt bűncselekményeknek minősülnek.

1990-ben...

A politikai szerepek azonban azóta változtak: akkor a mostani kormánypártok - elsősorban az SZDSZ - támogatta a megmozdulást, ma viszont éppen ez a pártszövetség érvel azzal, hogy nem lehet az utcára vinni a politikát.

Boross Péter egykori belügyminiszter ¬- későbbi kormányfő - az InfoRádiónak felidézte a Szabad Demokraták Szövetsége akkori viselkedését.

"Akkor az SZDSZ nyíltan és egyértelműen a tüntetők mellé állt. Képviselői teát vittek a taxisoknak, és megjelent egy nyilatkozat - azt hiszem Kis János akkori elnök szerkesztésében - arról, hogy a kormány megbukott" - mondta Boross Péter.

...és 16 évvel később

A taxisblokád után 16 évvel Gyurcsány Ferenc politikai hazugságainak lelepleződése ismét országos elégedetlenséget váltott ki, és a tüntetések a szabad demokraták elnökében is felidézték a taxisblokádot.

Kuncze Gábor a közrádiónak adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben a parlamenti pártok megegyezése vetett véget az utcai tüntetéseknek. Az SZDSZ elnöke most is ezt sürgeti.

A Fidesz-KDNP ellenzéki szövetség azonban nem tárgyal a miniszterelnökkel, hanem azt mondja: Gyurcsány Ferenc a magyar politika nem kívánatos személye, a hazug kormányfőnek távoznia kell a politikai életből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×