eur:
388.61
usd:
360.99
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

"Nem volt gazdája az országnak a vihar idején"

Nyolc jogszabályra hagyatkozhattak volna az illetékesek vasárnap este, hogy Budapesten ne történjen tragédia a tűzijáték idején kitört viharban - nyilatkozta az InfoRádiónak a Fidesz védelmi kabinetvezetője. A rendőrség a védelmi terv módosítását fontolgatja.

Lázár János közölte: a mentők, rendőrök, tűzoltók és sok civil, akik gyerekeket mentettek, kiválóan helytálltak, de a kormányzati körök elfelejtkeztek a fővárosról, az országnak és Budapestnek nem volt gazdája a vihar idején.

2002-ben elmaradt a tűzijáték, Demszky Gábor pedig egy alkalommal tornádóra figyelmeztetett, ez is mutatja, hogy lehetett volna cselekedni - tette hozzá az ellenzéki politikus.

A Fidesz védelmi kabinetvezetője elmondta: nyolc jogszabályra is hagyatkozhattak volna az illetékesek; a katasztrófavédelmi törvény alapján a budapesti védelmi bizottság felelős katasztrófahelyzet esetén, és mivel ezt nem lehetett soron kívül összehívni, ennek elnöke, a főpolgármester a felelős - hangsúlyozta Lázár János.

Egy rendelet szerint a nemzeti ünnepen tartandó ünnepségek a kancelláriaminiszter hatáskörébe tartoznak, így Demszky Gábor mellett Szilvásy György is felelős - fűzte hozzá a politikus.

Kampány vagy nem kampány?

Az SZDSZ ügyvivői testülete felszólította a konzervatív politikusokat, hogy ne használják a vasárnapi vihart kampánycélokra, és minden pártot arra kért, hogy a vizsgálat lezárásáig tartózkodjanak a politikai nyilatkozatoktól.

A felvetéssel kapcsolatban Lázár János úgy vélte: az nem pártpolitikai kérdés, hogy a kormány által szervezett ünnepségen emberek haltak meg, illetve súlyosan megsérültek, azért, mert nem volt felelős vezetője az eseménynek.

A rendőrség tanul az esetből

A vasárnap esti események után valószínűleg megváltoztatja eddigi biztosítási tervét a rendőrség - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.

Garamvölgyi László hozzátette: kaptak a meteorológiai szolgálattól olyan jelentést, miszerint nagy vihar lesz, de csak 12 perccel a tűzijáték kezdete előtt; ilyen rövid idő alatt pedig képtelenség kiüríteni a területet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×