Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.53
bux:
144782.47
2026. október 16. péntek Gál
Győri-Lukács Viktória, a párizsi olimpiára készülő női kézilabda-válogatott játékosa a csapat edzésén Telkiben 2024. június 25-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Győri-Lukács Viktória: bárki ellen van esélyünk

A magyar női kézilabda-válogatott megfelelő hozzáállással akárkit le tud győzni a párizsi olimpián – véli Győri-Lukács Viktória.

A Bajnokok Ligája-győztes Győr jobbszélsője az M4 Sportnak szerdán elmondta, készen áll arra, hogy ezen a poszton ő lesz az egyetlen játékos a csapatban. Győri-Lukács kitért rá, hogy van rajta kívül három balkezes, aki tud segíteni neki és a csapatnak, ha esetleg rosszul játszik. Saját bevallása szerint fizikailag bírná a kétnaponta játszott hatvan percet, ugyanakkor mentálisan nehezebb erre felkészülni.

Elmondta, nagyon várják a jövő pénteki megnyitót, ami azért is hatalmas élmény lesz számára, mert a cselgáncsozó Tóth Krisztiánnal együtt a csapatkapitány Böde-Bíró Blanka viszi majd a magyar zászlót.

A jobbszélső – aki bekerült az elmúlt szezon álomcsapatába az Európai Kézilabda Szövetségnél (EHF) – úgy érzi, a sikerrel vett debreceni ötkarikás selejtezőn - amelyen a világbajnoki negyedik svédeket 28-25-re legyőzték – elérték, hogy elhiszik, akárki ellen képesek nyerni.

„Ha így készülünk és állunk ki a pályára, akkor bárki ellen van esélyünk.

Elöl és hátul is nagyon jól működünk, vannak olyan napjaink, amikor alig tudnak nekünk gólt lőni vagy mi nagyon gyors gólokat tudunk szerezni” – jelentette ki.

A jobbszélső második olimpiájára készül, így arra számít, hogy Párizsban már nem fog annyira izgulni, mint három éve Tokióban.

A nemzeti csapat pénteken a házigazda németekkel szembeni edzőmérkőzéssel zárja a felkészülést Stuttgartban, Győri-Lukács szerint ez jó főpróba lesz, amelyen az utolsó simításokat kell majd elvégezni.

Az ötkarikás tornát jövő csütörtökön kezdik a magyarok a házigazda és címvédő franciák ellen, a játékos jó hangulatra számít, ugyanakkor elismerte: a papírforma nem mellettük szól.

„Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen minden poszton világklasszis játékosaik vannak. Nagyon kell figyelnünk a szélsőikre, a gyors góljaikra, és a kapusaik, illetve a védekezésük is nagyon jó” – mondta Győri-Lukács, aki abban reménykedik, hogy ha társaival jó napot fognak ki, akkor játszhatnak jó mérkőzést a világbajnokkal.

„Ugyanakkor a franciák mindig buknak az elején egy mérkőzést, nagyon bízunk benne, hogy ez ellenünk lesz”

– tette hozzá.

A folytatásban Brazília, Angola, Spanyolország és Hollandia lesz az ellenfél a csoportkörben, ahonnan az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

"Az az álmunk, hogy másodikként továbbjussunk. Nagyon erős ellenfeleink vannak, de például a reggel kilenc órás mérkőzésen nincs papírforma" - vélekedett. Elárulta, komoly céljaik vannak, egy éremmel nagyon boldogok lennének, de legalább a tokiói hetedik helyre szeretnének ezúttal is odaérni.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Háromszoros nyugdíjalapot kínál a katásoknak a Tisza-kormány: az új vagy a régi katával járok jobban?

Háromszoros nyugdíjalapot kínál a katásoknak a Tisza-kormány: az új vagy a régi katával járok jobban?

A kormány kata-tervezete 2027-től ugrásszerűen javítaná a főállású kisadózók nyugdíjszerzési feltételeit. A jelenlegi katások az 50 ezer forinttal emelkedő adóteher vállalásával akár háromszor akkora ellátási alapot szerezhetnének az új rendszerben, mint amit a mostani katás szabályozás kínál; 2028-tól pedig a szolgálati idő kedvezőtlen arányosítása is megszűnhetne számukra. Megnéztük, milyen helyzetben vannak idén a katások, mi alapján érdemes választaniuk a régi és az új kata között, és mire kell figyelniük azoknak, akik szeretnék a lehető legmagasabbra tornászni a leendő állami nyugdíjukat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×