Infostart.hu
eur:
362.07
usd:
311.8
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Határ Bernadett, a magyar válogatott játékosa, miután csapata 62-59-re kikapott Nagy-Britanniától a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében a Belgrád Arénában 2019. július 4-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Magyar lányok csapnak össze az amerikai elit kosárlabdaligában

Az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) két magyar érdekeltségű csapata, a Határ Bernadettet foglalkoztató Connecticut Sun és Juhász Dorka együttese, a Minnesota Lynx egymással találkozik a negyeddöntőben.

A Connecticut a harmadik, a Minnesota pedig a hatodik kiemelt lett, ezért a Sun otthonában rendezik az első két összecsapást. A párharc az egyik fél második sikeréig tart, azaz, ha harmadik találkozó szükséges, annak már a Lynx ad otthont.

Magyar idő szerint az első összecsapás csütörtökön hajnalban két órakor, a második vasárnap 19 órakor kezdődik. Az esetleges harmadik ütközet helyi idő szerint szeptember 20-án lesz.

A Sun 27 győzelemmel és 13 vereséggel, a Lynx pedig 19/21-es mérleggel zárt.

A liga honlapja alapján Juhász 38 mérkőzésen szerepelt az alapszakaszban, átlagban 24,2 percet töltött a pályán, 6,0 pontot dobott, 6,5 lepattanót szedett (1,7 támadó és 4,8 védekező lepattanó) és 2,6 gólpasszt adott. Határ hat találkozón átlagban 7,9 percet játszott, 2,0 pontot és 1,5 lepattanót (0,5 és 1,0) termelt.

Címképünkön Határ Bernadett.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×