Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Rátonyi Krisztina és Kovács Kokó István műsorvezetők A legokosabb osztály címmel az M2 tévécsatornán induló új gyerekvetélkedő sajtótájékoztatóján a Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegyében 2013. november 6-án. A november 10-étől vasárnaponként látható vetélkedő minden adásában két, harmadik vagy negyedik osztályos, hazai, illetve határon túli diákokból álló csapat méri össze tudását.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Tiszta vizet öntött a pohárba Kovács „Koko” István az orosz elnökkel kapcsolatban

A bokszoló 2021 márciusában lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) főtitkára, ezért a családjával együtt Svájcba költözött. Kicsit több mint egy év után azonban távoznia kellett a posztról.

„Hogy véget ért, nem volt előre várható. E szervezet főtitkárának lenni nagyon megtisztelő, nemes munka. Szép feladataim voltak, aztán kitört a háború, és hamar kiderült, másként látok dolgokat, mint azt a jelenlegi orosz elnök szerette volna.

Én nem hozzá akartam lojális lenni, hanem az ökölvíváshoz.

Tudtam, ez hosszú távon nem működött volna, így mind a ketten jobbnak láttuk, ha különválnak az útjaink” – idézi az egykori ökölvívó Best magazinnak adott nyilatkozatát a Blikk.

Kovács „Koko” István és családja, felesége kérésére kis ideig még Svájcban maradtak. „Azt gondoltam, ötvenvalahány évesen megengedhetem magamnak, hogy végre egy évig ne dolgozzak, csak pihenjek, feltöltődjek, a családomnak éljek. (…) Besegítek a háztartásba, és minden erőmmel beszálltam a gyereknevelésbe is. Az idejét nem tudom megmondani, mikor volt ennyi szabadidőm. Soha. De mondtam Katinak, egy évnél hosszabb időt nem tudok ilyen nyugdíjas tempóban elképzelni magamnak, ha ez letelt, irány vissza a sportéletbe” – jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×