eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A díszpolgári címmel kitüntetett Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén az Újvárosháza dísztermében 2018. június 19-én. Idén az elismerő címben nyolcan részesültek.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Meghalt Mészöly Kálmán

A Vasas egykori legendás labdarúgója 81 évet élt.

A tragikus hírről Mészöly Géza, az egykori legendás labdarúgó fia tájékoztatta a sportal.hu-t.

Mészöly Kálmán 1941. július 16-án Budapesten született. Már tizenegy évesen a III. kerületi TTVE csapatában rúgta a labdát, 1959-ben igazolta le a Vasas SC. Az angyalföldi klubhoz visszavonulásáig, 1972-ig hű maradt, a csapat meghatározó tagjaként 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Minden idők egyik legjobb magyar középhátvédje 32 gólt is szerzett, remekül fejelt és általában ő rúgta a tizenegyeseket. A Vasassal négy bajnoki cím (1961, 1962, 1965, 1966) mellett három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották – idézik fel a pályáját.

1961-ben lett a válogatott tagja, a következő tíz év alatt 61 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, a Vasas játékosai közül e téren máig ő a csúcstartó. A nemzeti tizenegyben hat gólt szerzett, ebből négyet tizenegyesből, háromszor volt Európa-válogatott.

A Szőke Szikla becenévre hallgató védő két világbajnokságon vett részt, a válogatott 1962-ben Chilében és 1966-ban Angliában is a negyeddöntőig jutott. Angliában a csoportmérkőzések során világszenzációt keltve 3-1-re győzte le a kétszeres világbajnok Brazíliát, a harmadik gólt Mészöly lőtte tizenegyesből. Mészöly a mérkőzést kiugrott válla miatt felkötött karral játszva fejezte be.

1964-ben részt vett a futball történetének második, Spanyolországban rendezett Európa-bajnokságán (hivatalosan Európai Nemzetek Kupája), ahol a válogatott a bronzmérkőzésen 3-1-re verte Dániát. 1969-ben ő is ott volt Marseille-ben a magyar labdarúgás történetében vízválasztót jelentő, a csehszlovákok elleni, 4-1-re elvesztett pótselejtezőn, ez volt az első alkalom, hogy a válogatott nem jutott ki a világbajnokságra. A "magyar futball Mohácsa" után hangzottak el Mészöly szájából a keserű szavak: "a mi időnk lejárt..." Később azt mondta: ő úgy gondolta, hogy változtatni kell a szemléleten, az MLSZ vezetésén, de a sportvezetés szó szerint értette és a harmincon felüli játékosokat "öregnek" minősítette.

Visszavonulása után, 1972-től a másodosztályú Ganz-Mávag SE, majd a Budafoki MTE vezetőedzője lett, 1974-ben megszerezte a labdarúgó-szakedzői diplomát, 1982 óta volt mesteredző. 1976-tól Békéscsabán dolgozott, 1978-80 között és 1983-84-ben a Vasas SC vezetőedzője volt, a csapattal 1980-ban bronzérmet szerzett a bajnokságban. 1985-ben a török válogatott szövetségi kapitánya, 1985-86-ban a Fenerbahce, 1986-ban az Altay Izmir vezetőedzőjeként tevékenykedett – írja a sportlap.

1988-ban, amikor a Zalaegerszegi TE szaktanácsadójaként dolgozott, egy bajnoki találkozó után bundagyanú miatt fél évre eltiltották a labdarúgástól, ezután egy idényen át ismét a Vasas vezetőedzője volt. Az 1991-92-es idényben a szaúd-arábiai al-Ittihád, 1993-94-ben ismét a Vasas csapatánál edzősködött.

Szövetségi kapitányként 61 mérkőzésen ült a kispadon.

  • Először 1980-1983 között, amikor irányításával a nemzeti csapat első helyen jutott ki az 1982-es spanyolországi világbajnokságra abból a csoportból, ahol Anglia és Románia is szerepelt. A válogatott első mérkőzésén 10-1-re győzött Salvador ellen, máig ez holtversenyben a legnagyobb gólkülönbségű győzelem a világbajnokságok történetében és az egyetlen mérkőzés, amelyen az egyik csapat két számjegyű eredményt ért el. Ezután azonban sima vereség következett Argentínától és döntetlen Belgiummal, a csapat így a harmadik, nem továbbjutó helyen végzett csoportjában.
  • Másodszor 1990-1991-ben lett szövetségi kapitány, 18 mérkőzésen át vezette a nemzeti csapatot, de a svédországi Európa-bajnokságra nem sikerült kijutni.
  • 1994-ben harmadik alkalommal is elvállalta a kapitányi posztot, de miután az angliai Eb-re nem jutott ki a csapat, 1996-ban lemondott.

1998-tól a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga társadalmi elnöke, majd szakmai igazgatója, 2007-ig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tanácsadója volt, 2011-ben klubtanácsadóként visszatért a Vasas-Híd labdarúgócsapatához. Szaktanácsadóként szerepet vállalt a 2012-es Eb megrendezéséért folytatott kampányban.

Mészöly Kálmánt 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben Pro Urbe díjat kapott. 2013-ban a Vasas életműdíjat adományozott neki, 2016-ban Csík Ferenc-díjat kapott. 2018-ban megkapta a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját, és Budapest díszpolgárává választották.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Vasas Futball Club is saját halottjának tekinti Mészöly Kálmánt.

Az MLSZ honlapján kiemelte, hogy Mészöly a magyar labdarúgás legendás alakja, és a honi futball történetében egyedüliként vehetett részt játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon. Három korszakban (1980-1983, 1990-1991, 1994-1995) összesen 61-szer irányíthatta a válogatottat, így játékosként és kapitányként egyforma számú meccs jutott neki. A játékosként és kapitányként elért válogatottságokat tekintve a magyar futball rekordere. Az is páratlan, hogy Géza fiával övék az egyetlen család, amelyben az apa (felnőtt-vb, 1982) és a fiú (U20-as vb, 2015) is kijuttatta világbajnokságra a magyar csapatot. Miután az edzősködéstől is visszavonult, éveken keresztül tanácsadóként segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2018-ban megkapta az MLSZ Életműdíját, ugyanebben az évben Budapest díszpolgárává választották.

A Vasas megemlékezésében kiemelte, hogy Magyarország és a világ labdarúgásának meghatározó alakja pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A Vasas Futball Club Mészöly Kálmánt saját halottjának tekinti.

Markovits László, a Vasas SC elnöke a klub közleményében hangsúlyozta, hogy "Mészöly Kálmán megkérdőjelezhetetlenül klubunk legnagyobb ikonjai közé tartozik, a neve összeforrott a Vasas labdarúgásáéval. Az 1960-as években ők tették világszinten is ismertté az egyesületet."

"Bár tudjuk, hogy ez az élet rendje, mégis nagyon fájó, hogy egyre kevesebben maradnak közöttünk ebből az aranygenerációból. Kálmán óriási egyéniség volt, különösen jó szívvel emlékszem vissza az utolsó találkozásaink közül arra, amikor elvittük neki a Hexagonál-kupát az otthonába és az új Illovszky-stadion felejthetetlen megnyitójára, amelyen még ő is ott lehetett. A Vasas család nevében ezúton is őszinte részvétünket kívánjuk Bardi Gyöngyinek, Kálmán feleségének, korábbi kiváló röplabdázónknak, aki az utolsó pillanatig példamutatóan állt férje mellett, valamint fiainak, Gézának és Kálmánnak, illetve az egész Mészöly-családnak" - tette hozzá Markovits László.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×