Borsi-Kálmán Béla szerint a lehető legjobbkor jött a világra a magyar futball legnagyobb géniusza, az 1927. április 1-jén született Puskás Ferenc, mert a két világháború közötti leventemozgalom - mint tömegsport - nagymértékben kedvezett a tehetségek kibontakozásának, másrészt pályafutása alatt a sporton, a labdarúgáson kívül nem sok más lehetőség volt a szórakozásra.

Nekünk, magyaroknak a többi közép-európai népnél is jóval többet jelentettek a futballsikerek, hiszen a történelem veszteseinek éreztük magunkat Trianon, illetve a második világháborús vereség után - jegyezte meg a történész.

Kérdésre válaszolva a szakember elmondta: sorsszerű, hogy az Aranycsapat 1954-ben elveszítette a világbajnoki döntőt.

Ezzel együtt persze történelmi igazságtalanság a vereség, mert ahogy az Aranycsapat csatára, Kocsis Sándor mondta a sportújságíró Kő Andrásnak egy barcelonai sörözőben, annyival jobbak voltak annál a német csapatnál, hogy nemcsak akkor kellett volna nyerniük, ha négyen-öten maradnak ki, hanem ha az egész együttes bordélyházban tölti a mérkőzés előtti éjszakát - tette hozzá.

Ez felfogható a sors igazságtalanságának, ugyanakkor egy történésznek - aki tisztában van a társadalomfejlődés, nemzetfejlődés tényezőivel -, szomorúan, de be kell ismernie, hogy törvényszerű volt az 1954-es vereség - hangsúlyozta Borsi-Kálmán Béla.

A történész szerint nagy pech, hogy pont a németekkel került szembe a magyar válogatott, mert akárki mást megvert volna, de a németeket nem lehetett, mert őket ugyanolyan traumák értek, mint a magyarságot.

A német társadalompolitika és nemzetfejlődés a huszadik században ugyanolyan elhibázott, mint a magyar, így két sérült nemzettudat csapott össze, és a sokkal erőteljesebb, nagyobb lelki, fizikai energiákat mozgósítani képes németség került ki ebből győztesen - fogalmazott a szakember.