Infostart.hu
eur:
354.72
usd:
307.53
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Róth: Rendkívül tompán játszottak a magyarok

A magyar női kézilabda-válogatott döntetlennel folytatta szereplését a pekingi olimpián: Hajdú János szövetségi kapitány együttese Brazília ellen végzett 28-28-ra. Róth Kálmán szerint szerencséje volt a magyar csapatnak, hogy az utolsó másodpercben sikerült egyenlíteni; szerinte a brazilok egységesebbek és talán lelkesebbek voltak.

Az első félidő alapján talán elhitték a lányok, hogy könnyű mérkőzés lesz, ám a mai kézilabdában nem szabad lebecsülni senkit - mondta az InfoRádiónak az U20-as magyar női válogatott szövetségi edzője, hozzátéve: ráadásul a brazil csapat nem is amatőrökből áll: legtöbbjük európai élcsapatnál játszik, komolyan kellett volna venni őket.

A szakértő szerint a brazilok második félidőben mutatott agresszív, nyitott védekezésével nem tudott mit kezdeni a magyar válogatott, ráadásul a komoly visszarendeződési hibák miatt a dél-amerikaiak könnyen tudtak gólokat szerezni.

A magyar lányok nem funkcionáltunk csapatként, ez főleg a védekezésen látszott, de a támadásban is megmutatkozott: a brazilok nyitott védekezését csak rengeteg labda nélküli mozgással lehetett volna kijátszani, ám csak azok a játékosok mozogtak igazán, akiknél éppen ott volt a játékszer - magyarázta az U20-as válogatott szövetségi edzője.

Róth Kálmán úgy látja, szerencséje volt a magyar csapatnak, hogy az utolsó másodpercben sikerült egyenlíteni; szerinte a brazilok egységesebbek és talán lelkesebbek voltak. A mieink kevésbé koncentráltak a fordulás után, amikor pedig rájöttek, hogy baj van, bagatell hibákat követtek el - fűzte hozzá a szakértő.

Lelkes brazilok

Rendkívül tompának érezte a magyar csapatot a szövetségi edző, aki szerint a támadásoknál nem volt megfelelő a szervezettség. Emellett védekezésben és támadásban sem voltak a lányok elég agresszívak, ezért nem tudtak kiállításokat kierőszakolni - magyarázta Róth Kálmán.

A Brazília elleni döntetlennel semmit sem vesztett a válogatott, hiszen most következnek azok a meccsek, amelyek eldöntik, milyen pozíciójából folytatják majd az olimpiai küzdelmeket - mondta a szakértő.

A német jó csapat, stabilan, szervezetten játszanak, fizikálisan is rendben vannak. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, és a magyaroknak sokat kell javulniuk, de képesek győzni - persze nem ezzel a játékkal és játékfelfogással - fűzte hozzá Róth Kálmán.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Erősödik a forint - Döntött az EKB

Erősödik a forint - Döntött az EKB

A forint szűk sávban mozgott csütörtökön. A legfontosabb esemény az volt, hogy az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, az irányadó betéti rátát 2,25 százalékra emelve az elhúzódó energiaválság és a gyorsuló infláció miatt. Christine Lagarde jegybankelnök az iráni háború okozta magasabb energiaárakra hivatkozva hangsúlyozta, hogy az inflációs kockázatok egyértelműen felfelé mutatnak, a kamatemelés pedig minden lehetséges forgatókönyv megvalósulása esetén indokolt lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×