Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Hatalmas botrány győri győzelemmel

A Győr 31-25-ös győzelmet aratott a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A pokoli hangulat ellenére remekül kezdett a Győr, és még emberhátrány alatt is betalált (3-5). A Podgorica nem tért magához, és sorra kapta a gólokat (3-8). A későbbiekben sem találta a ritmust a hazai együttes, és az ETO biztosan őrizte előnyét.

Főleg a magyar csapat két román légiósa, Spiridon és Gogirla, valamint Vérten, illetve a védelem sziporkázott. A Podgorica emberelőnye alatt szépített, ám azonos létszám mellett visszaállt a korábbi különbség.

A második félidőben sem került hullámvölgybe a Győr, minden csapatrész jól játszott, így szép lassan nőtt az előny.

A közönség nem igazán bírta elviselni, hogy a magyar bajnok sokkal jobb riválisánál, és különféle tárgyakat, petárdákat dobált a pályára, ami miatt sokáig állt a meccs 19-24-nél. Még a dán bírókat és több győri játékost is eltaláltak.

Ezután valamelyest megnyugodtak a kedélyek, a győrieket nem zavarta meg a botrányos jelenetsor, és a hátralévő időben is magabiztosan verték vissza a podgoricai támadásokat. Guiu kapus szenzációs napot fogott ki, ugyanakkor Görbicznek több alkalommal a kapufán csattant a lövése.

A Győr a következő fordulóban, jövő szombaton a norvég Byasen Trondheim csapatát fogadja.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Nagyot esett a globális tisztaenergia-beruházások értéke 2026 első felében. A csökkenés zöme Kína piaci alapú megújuló árazására történő átállásához köthető, ahogy a tisztaenergia-beruházásokon belül az e technológiák gyártásába irányuló beruházások tartósan csökkenő tendenciája is nagyrészt az ázsiai ország változó energiapolitikájának, illetve az általa korábban kiépített napelemgyártó túlkapacitásnak az utóhatása. A globális tisztaenergia-beruházásokat így is vezető Kína mögött Európa jócskán megelőzi az Egyesült Államokat, de ezen belül a gyártókapacitásokat növelő és ipari beruházások területén csak a harmadik volt az Egyesült Államok után az idei második negyedévében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×