Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Az olasz sztáredző elégedett a Real őszével

Fabio Capello, a Real Madrid labdarúgócsapatának olasz edzője szerint a tervezettnél ugyan valamivel kevesebb pontot szereztek, mégis jól szerepelt a királyi gárda az őszi idényben.

"Azután, hogy játszottunk a Barcelonával, a Valenciával és a Sevillával, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy jó a csapatunk, amely képes valamilyen címet nyerni" - mondta a szakvezető a Marca című lapnak.

Capello a legerősebb csapatok ellen mutatott játék mellett az eredménnyel is többé-kevésbé elégedett lehetett, a Real Madrid ugyanis 2-0-ra legyőzte otthon a katalán sztáralakulatot, 1-0-ra idegenben a Valenciát, míg a Sevillától vendégként csak nagy csatában kapott ki 2-1-re.

A fővárosi együttes az idei utolsó fordulóban, saját pályáján váratlanul 3-0-ás vereséget szenvedett a Huelvától, de ezzel együtt is harmadik a tabellán, öt ponttal lemaradva az éllovas Sevillától.

Az olasz tréner említést tett az új játékosokról, Marcelóról, Higuaínról és Gagóról is.

"Három fontos szerződtetésről van szó, mindhárom futballista azért jön, hogy az első csapatban szerepeljen. Képzettek, nagy jövő áll előttük" - fogalmazott Capello.

Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

A költségvetést fellazító számtalan gazdaságpolitikai intézkedés ellenére stagnáló büdzsédeficit és az egész évet leminősítés nélkül megúszó magyar adósbesorolás - ez is egyfajta nézőpont. A másik pedig így hangozhat: az elvonóra ténylegesen el sem ment fiskális alkoholista állam, hitelminősítői figyelmeztetések és az igazi költségvetési elcsúszás csak most jön. Jól látható, hogy mennyire ellentmondásos volt ismét a költségvetési politika teljesítménye, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán. Az idei év egyik legérdekesebb és legfontosabb sztorija a Portfolio szerint a költségvetési ügyek voltak. A választási osztogatás már elkezdődött, de másképp néz ki, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 21. 17:05
×
×
×
×