Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Háromszor állították ki egyetlen mérkőzésen

Nem mindennapi eset történt Andy McLarennel. A skót másodosztályú Dundee futballistáját ugyanis egy mérkőzésen háromszor állította ki a bíró. Egy ideig most biztos nem kap újabb piros lapot, ugyanis alighanem hosszú időre eltiltják.

Nem nevezhető a nyugalom szobrának Andy McLaren. A skót másodosztályú Dundee futballistája a 87. percben súlyos szabálytalanságot követett el a házigazda Clyde egyik játékosával szemben, ezért a bíró kiállította.

A kissé feldúlt csatár útközben még behúzott egyet a rivális csapat egy másik tagjának, majd berohant az öltözőbe. Az asszisztens jelentette az esetet a játékvezetőnek, aki a lefújás után magához rendelte a magáról megfeledkezett támadót és az öltözőben még egy piros lapot felmutatott neki.

Az újabb kiállítás úgy felbőszítette a magáról megfeledkezett játékost, hogy dühében belerúgott a kiszolgáló helyiség ajtajába, amely ki is lyukadt. Ezt látva a bíró újabb piros lapot húzott elő a zsebéből, ezzel Andy McLaren "mesterhármast" ért el.

A kissé labilis idegzetű játékos egy ideig biztos nem kap több piros lapot, hiszen valószínűleg hosszú eltiltás vár rá.

Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×