eur:
394.16
usd:
364.65
bux:
74051.15
2024. július 31. szerda Oszkár

Szinte hihetetlen magyar futballsiker

Ötödik a magyar U19-es csapat az Európai Labdarúgó Szövetség korosztályos válogatottakat rangsoroló listáján. Az együttes októberben hibátlan szerepléssel nyert meg Európa-bajnoki előselejtező csoportját. A rangsort Anglia vezeti, miként a 17 évesek között is, ahol a magyarok a tizennegyedikek.

Az Európai Labdarúgó Szövetség legfrissebb korosztályos ranglistáján ötödik helyen áll a magyar U19-es válogatott. A szervezet az elmúlt időszak szereplését figyelembe véve rangsorolta a csapatokat.

A listának a december 5-ei sorsolás kapcsán komoly jelentősége lesz, hiszen ez alapján készítik majd el az Európa-bajnoki selejtezők kalapjait.

Az U19-es - azaz az 1988-ban, vagy később született fiatalokból álló -, Várhidi Péter vezette együttes a második azon csapatok közül, amelyek már pályára léptek ebben a kvalifikációs sorozatban.

Angliát, Spanyolországot és Olaszországot előzetesen kiemelték az utóbbi évek szereplése alapján. Magyar csapat évek óta nem szerepelt ilyen jól ebben a korosztályban.

A szintén selejtezőtorna-győztes, két évvel fiatalabbakból álló gárda sem áll rosszul, hiszen az 52 tagország csapata között Szokolai László együttese a tizennegyedik a listán.

Címlapról ajánljuk
Óriási teljesítmény: kilencedik lett Mészáros Krisztofer az egyéni összetettben

Óriási teljesítmény: kilencedik lett Mészáros Krisztofer az egyéni összetettben

A hat (szinte) hibátlan gyakorlatot bemutató Mészáros Krisztofer a kilencedik helyen végzett a férfi tornászok egyéni összetett versenyében. Összpontszáma 83,899 lett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
Hirtelen hatalmas fordulat volt a forint árfolyamában

Hirtelen hatalmas fordulat volt a forint árfolyamában

A forint szerdán is tovább esett az euróval szemben, a jegyzések 396 felett is jártak, azaz újabb háromhetes mélyponton járt  a magyar fizetőeszköz, aztán késő délután volt egy hirtelen erősödés 394-ig. Ez az esti Fed-döntés előtti, illetve hónap végi pozíciózárásokkal is összefügghetett. A japán jegybank mai váratlan kamatemelése után a jen március óta nem látott csúcsra erősödött a dollárral szemben, ez pedig a carry trade ügyletek miatt nem segíti a magasabb kamatozású devizák erősödését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. július 31. 18:25
×
×
×
×