Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
320.18
bux:
151831.1
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Szalay Balázs vadonatúj autóval indul a Dakar-ralin

Átadták a Szalay Dakar Team ralicsapat új versenyautóját, a piacon most bemutatkozó Opel Antarát.

A keddi sajtótájékoztatón a General Motors közép-európai térségének vezérigazgatója, Chris Lacey elmondta, hogy az Opel új autóját elsőként a Szalay Balázs vezette gárda próbálhatja ki.

"Biztos vagyok benne, hogy a korábbi sikerek, amelyeket az elmúlt három-négy évben közösen elértünk, folytatódni fognak. Az autó új és úgy gondolom, a magyar versenyzők a legalkalmasabbak arra, hogy elsőként kipróbálják gyárunk új remekművét, a Dakar pedig a legmegfelelőbb esemény a terepjáró bemutatkozására" - mondta Lacey.

"A korábbi évekkel ellentétben most már nem az a cél, hogy végig tudjunk menni a versenyen, hanem az, hogy minél jobb helyezést érjünk el, és ehhez az Antara kiváló partner lesz. Az átalakításokkal körülbelül december elejére leszünk készen" - hangsúlyozta Szalay Balázs, aki kilencedik alkalommal indul a Dakaron.

Az autó újdonsága, hogy az Opel az Antarával visszatért a négykerék-meghajtású járművekhez. A kocsit a magyar piacra a Dakar-rali végén kívánják bevezetni. A világ egyik legnehezebb autóversenye jövőre - a megszokottnál egy héttel később - január 6-án kezdődik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Elszálltak a hosszú hozamok, hullámvasútra ült a forint

Elszálltak a hosszú hozamok, hullámvasútra ült a forint

Csütörtökön a magyar állampapírpiac hosszú vége szakadt meg, miután az 5 és 10 éves referenciahozam egyaránt 19 bázisponttal ugrott egyetlen nap alatt, miközben a rövid vég változatlan maradt. A nemzetközi kép változatlanul szoros: a dollárindex kéthavi csúcsa közelében, az ötéves amerikai hozam 2007 óta először 5 százalék felett, a piac pedig már közel 70 százalékos eséllyel áraz októberi Fed-kamatemelést. A forint a csütörtöki hullámvasút után – 366 fölötti zárás – péntek reggel erősebb szintekről indul: az euró 364,8, a dollár 320,7 forintnál jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×