Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Michael Schumacher visszavonul

Német lapértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíj után bejelenti visszavonulását.

A 37 éves versenyző szóvivője nem kommentálta a Bild című német bulvárlap értesülését, és azt mondta: vasárnap minden kiderül.

A Ferrari vezetői a múlt héten közölték, hogy a monzai futamot követően bejelentik, kik lesznek az istálló pilótái a következő szezonban.

Michael Schumacher 1996-ban, kétszeres világbajnokként szerződött az akkoriban nem túl sikeres Ferrari-istállóhoz. Abban az évben három futamgyőzelemmel világbajnoki bronzérmes lett.

A következő két évben az összesítés második helyén végzett, igaz, 1997-ben Jacques Villeneuve-vel történt ütközése miatt utólag kizárták a világbajnokságról.

1999-ben egy baleset következtében lábát törte, és a szezon csaknem felét kihagyta.

2000-ben aztán megtört a jég: 21 év után egyéni világbajnoki címet szerzett a Ferrari számára. Sikerét a következő négy évben megismételve immáron hétszeres világbajnok lett.

A tavalyi gyengébb szezon után (mindössze egy futamgyőzelem, az is a "csonka" amerikai nagydíjon, ahol összesen hatan indultak) idén ismét harcban van a világbajnoki címért.

Döntését a visszaovonulásról, vagy a folytatásról a tervek szerint az olasz nagydíj után jelenti be.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×