Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Facebook/Nemzeti Hauszmann Program

Szépül a Citadella - látványos képek érkeztek

Hamarosan befejezik a Citadella újítását – közölte a Nemzeti Hauszmann Program a közösségi-oldalán. A Gellért-hegy csúcsán, az ország egyik legszebb panorámájú pontján eddig a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak.

A tájékoztatás szerint ütemesen halad a Szabadság-szobor előtti park, valamint az erődöt körülölelő sétány kialakítása, ahol jellegzetes legyezőmintás kiskockakő burkolat készül. A belső helyiségekben épületgépészeti és elektromos munkálatokkal folynak. A nyugati rondellában helyet kapó kiállítótérben, valamint az erőd kiszolgáló egységeiben a gépészeti berendezések, illetve az erős- és gyengeáram hálózatok szerelése is már a végéhez közeledik.

Az újjászülető belső parkban már a végéhez közeledik a növénytelepítés: díszfákat, cserjéket és évelőket ültetnek. Jelenleg a kemény mészkőből készült burkolatok, korlátok, utcabútorok, valamint a köz- és díszkivilágítás kiépítésén dolgoznak. Az ágyútorony tetején, szárazságtűrő növényzettel beültetett tetőterasz páratlan panorámát kínál majd a látogatóknak.

A poszt szerint az ágyútorony új fogadótere különleges üvegszerkezettel és áttetsző burkolattal készült el. Ennek látványos eleme az üveghíd. A történelmi falak restaurálása során letisztították a felületeket, eltávolították a hosszú évtizedek alatt lerakódott szennyeződéseket, és megerősítették a szerkezetileg gyenge pontokat. A védfalak süttői vörösmészkő fedlapjai szintén megújultak.

Az erőd korábban zárt rendszere új bejáratokkal vált átjárhatóbbá. A Szabadság-szobor mögötti bástyánál egy új lépcsősor köti össze a belső udvart a frissen kialakított bejárattal. Az erődfalakat három helyen nyitották meg, hogy a Citadella több irányból is könnyen megközelíthető legyen.

Címlapról ajánljuk
A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a képviselő-testületi többség megszerzése, a voksolás politikai érdekessége pedig, hogy a Munkáspárt aspiránsa is megküzd a mandátumért a hivatalosan függetlenként induló, de egyértelmű politikai kötődéssel rendelkező jelöltekkel.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×