Infostart.hu
eur:
365.47
usd:
321.05
bux:
0
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: karinthyszinhaz.hu

Hattyúdalt írtak Bodrogi Gyulának, aki még táncra is perdül a színpadon

Újra színpadi főszerepet alakít a 88 éves Bodrogi Gyula. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész jutalomjátéka, a Nagymester egy öregúr és egy árva fiatalember barátságáról szól.

"Ezt a darabot direkt Gyuszi bácsinak írtuk. Pár éve ez már felmerült, beszélgettünk vele még a Nemzeti Színházban, és ő mondta nekem, hogy igazából neki már nagy szerepkívánsága nincsen. Amire felkérik, azt a legtöbb esetben elvállalja, jól elvan, és már eljátszotta azt, amit igazából szeretne. De igazából még örülne egy utolsó komédiának, ami kicsit a hattyúdala" – beszélt a darab születéséről a Karinthy Színház igazgatója, Olt Tamás, aki Valcz Péterrel közösen jegyzi a vígjátékot.

A rendező ezután vázolta fel neki a Nagymester ötletét, amiben egy furcsa, misztikus, morgós öregúr és egy fiatalember szerepel, akinek más problémája van: az állami gondozott fiú nem tudja megvetni a lábát a világban. A két ember egymásra talál, és kiderül, hogy a morgós öregúr nem is annyira morgós, és valamit kompenzál ezzel. A fiúról is kiderül, hogy nem életképtelen, csak mind a kettejükhöz kellett egy kulcs, ami kinyitja őket. A fiú új értelmet, küzdelmet, feladatot ad az idős úrnak és az ő életének. Az öreg pedig élni tanítja a fiút, ehhez a közös nyelv a színház lesz.

karinthyszinhaz.hu
Forrás: karinthyszinhaz.hu

A színházigazgató szerint Bodrogi Gyula egészsége jól van, nyáron műtét miatt kórházba került, de most jó színben, jó formában van, ráadásul táncra is perdül a színpadon.

Olt Tamás megjegyezte: Bodrogi Gyula szerepe már alapból tolószékes, pont amiatt, hogy fizikailag is megtörténhessen a szereplő felemelkedése. A szereplő nem fizikai, hanem lelki okból van a tolószékben, és a fiúval kötött barátság hatására száll ki belőle.

A darabot, amelyben Balázs Andrea, Csapó Judit és Benedek Dániel is szerepel, szombat este mutatják be a Karinthy Színházban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Amerikába mehet Putyin, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokra, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést és nemzetközi segítséget kérnek. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×