Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Három előadást tart Budapesten a Mojszejev Táncegyüttes

A nagy érdeklődés miatt háromszor lép fel a világhírű orosz Mojszejev Táncegyüttes Budapesten. Az első előadás november 23-án 15 órakor lesz a Papp László Sportarénában.

Hat év után lép fel ismét Magyarországon a Mojszejev Táncegyüttes. A fővárosi Papp László Sportarénában november 23-án kétszer, ráadásként 25-én este látható az előadásuk, de Budapesten kívül Szegeden, Pécsett és Miskolcon is fellépnek.

A társulat eddig összesen tíz alkalommal lépett fel hazánkban. A mostani előadásuk első része egyveleg lesz a legsikeresebb darabjaikból. A második felvonásban pedig egy új koreográfiát láthatnak az érdeklődők Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen című szimfonikus költeményére.

Az 1906 januárjában, Kijevben született Igor Mojszejev nevét a róla elnevezett stílus tette ismertté, amelyet a különböző népek táncainak és a hagyományos balett-elemeknek az ötvözésével alakított ki. A húszas-harmincas években gyalog és lóháton járta az országot, így ismerkedett meg a különböző népek táncaival, gyűjtötte az élményeket és a motívumokat. Írt koreográfiákat lengyel, finn, argentin és magyar táncok felhasználásával is.

1937 februárjában alakult a nevét viselő, később világhírűvé vált táncegyüttes. Első műsoruk, "A Szovjetunió népeinek tánca" azonnal ismertté tette őket. Azóta több mint 300 műsort vittek színre, és több mint 60 országban jártak. A legismertebb produkciók közt olyanok szerepelnek, mint a Spartacus, az Orosz szvit, a Partizánok vagy a Moldvai szvit.

Az egyedülálló műfajhoz, az úgynevezett szcenikus néptánchoz különleges képességű és képzettségű táncosokra volt szükség, ezért az utánpótlás biztosítására 1943-ban az együttes táncstúdiót alapított. A tánckarba kerülni rang volt, Mojszejev maga válogatott a jelentkezők között, nagy hangsúlyt fektetve az alkalmasságra, tehetségre - és a lányok esetében a szépségre is.

Igor Mojszejev 2007 novemberében, 102 évesen halt meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×