Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Szíria
Nyitókép: X / Nedal Al-Amari

Több mint 25 ezer szíriai tért vissza hazájába

Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt, hogy visszatérjen hazájába az elmúlt két hétben - közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter.

A török hatóságok által közzétett korábbi adat szerint 7621-en tértek vissza Törökországból december 9. és 13, között, a Bassár el-Aszad szíriai elnök bukását követő négy napban.

Törökország, amelynek több mint 900 kilométer hosszú közös határa van Szíriával, még mindig mintegy 2,92 millió szíriai otthona azoknak, akik a 2011-től az országukat sújtó polgáháború elől menekültek el - mondta Yerlikaya. Közülük több mint ötszázezren Isztambulban, Törökország legnagyobb városában élnek - tette hozzá a politikus az Anadolu állami hírügynökségnek.

A török miniszter elmondta, hogy a damaszkuszi török nagykövetségen és az aleppói török konzulátuson belül migrációkezelő irodákat hoznak létre a Szíriába visszatérő menekültek eljárásainak megkönnyítésére.

A török hatóságok, amelyek a lakosság körében tapasztalható erős Szíria-ellenesség enyhítése érdekében nagyszámú menekült visszatérését remélik, azt is lehetővé teszik, hogy 2025 első felében minden menekült család egy-egy tagja háromszor utazhasson Szíriába és térjen vissza, hogy előkészítse visszatelepülését.

A belügyminisztérium adatai szerint a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek fele 18 év alatti.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

Foggal-körömmel ragaszkodnak a magyarok a jó öreg készpénzhez – most kiderült, miért

A magyar háztartások a kiugróan magas infláció időszakában is meglepően nagy mennyiségű készpénzt halmoztak fel otthonaikban, dacolva a közgazdasági racionalitással. A Magyar Nemzeti Bank kutatásai szerint a lakosság a készpénzt elsősorban nem vásárlásra, hanem azonnal hozzáférhető biztonsági tartalékként tartja magánál, és a biztonságérzet kedvéért tudatosan lemond a lehetséges hozamokról. A jelenség mögött a gazdasági bizonytalanságtól való félelem, az állásvesztéstől való szorongás és a pénzügyi intézményekkel szembeni bizalmatlanság áll, amelyek a pandémia és az orosz–ukrán háború óta tartósan magasak. A készpénzállomány érdemi csökkentéséhez nem elegendő a pénzügyi edukáció: az intézményi bizalom erősítésére és a gazdasági kiszámíthatóság javítására is szükség lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×