eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Series of images to create a giff of the EU flag blowing in the wind and contorting with strong backlight
Nyitókép: Daniel Day/Getty Images

Prágai EU-csúcs: a háború és a gazdasági kilátások a legfőbb témák

A cseh fővárosban két napos tanácskozást kezdenek csütörtökön az unió állam- és kormányfői.

Az ukrajnai háború hatása Európa biztonságára és gazdaságára, valamint az európai együttműködés megerősítésének lehetőségei lesznek a fő témái a kontinens állam- és kormányfői csütörtöki és pénteki tárgyalásainak Prágában - közölte szerdán a cseh kormányhivatal.

A kétnapos európai csúcstalálkozó első napján, csütörtökön kerül sor az Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte Európai Politikai Közösség első ülésére, amelyen több mint negyven állam-, illetve kormányfő vesz részt. A második napon, pénteken informális csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió 27 tagországának vezetői.

A csúcstalálkozót azért tartják Prágában, mert ebben a fél évben Csehország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Az uniós országok vezetői mellett Prágába várják Liz Truss brit kormányfőt, Recep Tayyip Erdogan török elnököt, a nyugat-balkáni államok és több posztszovjet - kaukázusi, illetve közép-ázsiai - országok vezetőit is.

Az Európai Politikai Közösség ülését Petr Fiala cseh miniszterelnök nyitja meg, majd négy, Európai Unión kívüli ország vezetői, köztük Liz Truss brit miniszterelnök mondanak beszédet.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő videóüzenetet küld a prágai csúcstalálkozó résztvevőinek.

A politikusok csütörtökön kerekasztal-beszélgetések keretében két témakört vitatnak meg: az elsőn a béke és a biztonság kérdése, míg a másikon a gazdaság, különösen az energia és a klímaproblémák lesznek napirenden.

Prágai diplomáciai értesülések szerint a csúcstalálkozó lehetőséget ad azoknak az államoknak, amelyek nyílt konfliktusban állnak egymással, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. Az Európai Politikai Közösség ülésén azonban semmiféle közös dokumentumot nem fogadnak el. A politikusok valószínűleg megállapodnak a következő ülés helyszínében. Egyelőre Chisinaut, Moldova fővárosát javasolták.

Közös nyilatkozat nélkül zárul a pénteki EU-csúcstalálkozó is. Bár Charles Michel, az Európai Tanács elnöke összeállított egy nyilatkozattervezetet, azt végül cseh javaslatra nem fogadják el. A csehek ezzel is szeretnék hangsúlyozni, hogy egy

kötetlenebb csúcstalálkozóról van szó

- mutatott rá a cseh CTK hírügynökség a prágai külügyminisztériumra hivatkozva.

Prágai politikai megfigyelők azzal számolnak, hogy az EU-csúcstalálkozó legfőbb témáit az ukrajnai háború, az Ukrajnának nyújtandó további európai katonai és gazdasági segítség, valamint az energiaválság megoldásának lehetőségei fogják képezni. A tagállamok egyetértenek abban, hogy brüsszeli és állami beavatkozásokra van szükség, a felkínált receptek azonban eltérnek egymástól - mutatott rá a cseh sajtó.

A kétnapos prágai európai csúcstalálkozóra több mint 1200 újságíró akkreditáltatta magát a világ minden tájáról. A tárgyalások helyszínéül szolgáló prágai várat, a Hradzsint szerdán már lezárták a látogatók elől. A politikusok biztonságát a cseh rendőrség, a hadsereg és a biztonsági szolgálatok több mint 500 embere biztosítja.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×