INFORÁDIÓ
2021. december 6. hétfő
Miklós

szijjártó péter

gázvezeték

szerbia

ukrajna

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter (j) felavatják a most elkészült nagynyomású földgázszállító vezetéket Kiskundorozsma Nemzetközi Mérőállomáson 2021. szeptember 30-án. Ezzel megkezdődik a földgáz kereskedelmi forgalmazása a két ország között.

Péntektől már jön a gáz Szerbián át Magyarországra

Infostart / MTI

Október 1. reggel hat órától, "azaz a gázév első napjának első órájától" megkezdődik a földgáz kereskedelmi forgalmazása a két ország között.

Az orosz Gazprommal kötött hosszú távú gázvásárlási szerződés minden szempontból megfelel Magyarország nemzeti érdekeinek, a tárgyalások során pedig ez volt a kormány egyetlen szempontja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcája közleménye szerint csütörtökön. A miniszter Aleksandar Vulin szerb belügyminiszterrel közösen helyezte üzemi nyomás alá a szerb-magyar gázvezetéket Kiskundorozsmán.

Az eseményen Szijjártó Péter kijelentette, hogy magyar emberekkel szemben az állam egyik legfontosabb kötelessége az energiaellátás garantálása, amely egyben szuverenitási kérdés is, mivel ha ez nem teljesül, akkor az ország "kiszolgáltatottá, mások szabad prédájává válik".

"Magyarország gázellátása nem lehet sem ideológiai, sem politikai kérdés, ugyanis ideológiával és politikai nyilatkozatokkal nem lehet fűteni a lakásokat és a házakat, nem lehet működtetni az ipart."

Az 1996-ban megkötött magyar-orosz gázmegállapodás szeptember 30-án lejár, s a hosszú tárgyalások után hétfőn aláírt új szerződés pénteken lép hatályba. Ennek nyomán pedig Magyarország ellátása a következő 15 évben biztosított. Évente 4,5 milliárd köbméter gázt fogunk vásárolni az eddiginél kedvezőbb áron - szögezte le a miniszter.

Kiskundorozsma, 2021. szeptember 30.
Nagynyomású földgázszállító csővezeték a Kiskundorozsma Nemzetközi Mérőállomáson 2021. szeptember 30-án.
MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a gázellátás biztonságához a magyarországi hálózat folyamatos fejlesztésére van szükség, illetve arra, hogy minél több útvonalon keresztül lehessen vásárolni. Ezért is fontos, hogy megépült az új vezeték a szerb határig, és így lehetővé vált Magyarország csatlakozása a délkelet-európai szállítási útvonalhoz Szerbián, Bulgárián és Törökországon keresztül. Itt két NATO-tagállamról van szó, amelyek közül az egyik az Európai Uniónak is tagja, valamint egy EU-tagjelölt országról.

Az interkonnektoron keresztül évente 8,5 milliárd köbméter gázt lehet Magyarországra szállítani, és az első aukció keretében már le is foglalták ezen kapacitás 32 százalékát.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a gázszállítási szerződés miatt "az ukránok az Európai Bizottságig szaladtak nagy panaszkodásukban". A magyar kormány ezt a "szuverenitás elleni rendkívül durva támadásként értékeli, és a lehető leghatározottabban visszautasítja". "Sem Ukrajnának, sem egyetlen másik országnak sincs semmi köze ahhoz, hogy mi, magyarok kivel, miről és hogyan állapodunk meg" - szögezte le.

Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter úgy vélekedett, hogy fontos pillanat ez országa szempontjából, minthogy

Szerbia eddig fizetett a gáztranzitért, míg most neki fognak ezért fizetni.

Azt hangoztatta, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök "egész Európában az utolsó szabad vezetők közé tartoznak, akik kizárólag saját népük érdekét nézik", s a mostani projekt sikere is annak köszönhető, hogy ellen tudtak állni a nyomásgyakorlásnak. Amikor csak a magyarok és a szerbek önállóan döntöttek a sorsukról, akkor a térségben béke uralkodott, és amíg ez így lesz, addig fejlődés és stabilitás várható a régióban.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018