Infostart.hu
eur:
378.96
usd:
321.48
bux:
125893.88
2026. február 24. kedd Mátyás

Fénysebességgel mondott le a NASA-holdprogram vezetője

Alig hat hetet töltött posztján Mark Sirangelo.

Hat héttel jelölése után lemondott a NASA 2024-re tervezett újabb holdraszállási programjának erre a célra szerződtetett vezetője - közölte az amerikai űrügynökség csütörtökön.

Mark Sirangelo távozása a betetőzése az űrhivatal és a kongresszus között kibontakozott küzdelemnek, miután a törvényhozás nem támogatta a Hold-programot.

A feladatra felkért Sirangelo azután távozik, hogy hat héttel ezelőtt Jim Bridenstine, a NASA igazgatója különleges helyettesévé jelölték, illetve a kongresszusban fagyosan fogadták az amerikai űrügynökség holdutazási programját - derült ki Bridenstine közleményéből.

Két, az űrprogramhoz közel álló és a történteket ismerő személy arról számolt be, hogy Sirangelót lemondását követően, szerdán kikísérték a NASA washingtoni székhelyéről. Távozása azután történt, hogy a kongresszusi képviselők elutasították a NASA tervét, amelynek értelmében külön igazgatóságot hoztak volna létre az űrügynökségen belül a jövőbeni holdraszállási küldetés felügyeletére, valamint kidolgoznák űrhajósok jövőbeni marsutazását is.

Bridenstine közleményében azt írta, a tervet most nem fogadták el, folytatják az űrügynökség jelenlegei átszervezési programját. A NASA felhagy a külön igazgatóság megteremtésének tervével, és más lehetőségeket keres.

A múlt héten az amerikai kormányzat arra a kérte a kongresszust, hogy jövőre növelje meg 1,6 milliárd dollárral a NASA költségvetését. Donald Trump elnök a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy ezzel a kiegészítő támogatással együtt

az amerikai űrkutatási hivatal 2020-ban 22,6 milliárd dollárból gazdálkodhatna. "Elnökségem alatt helyreállítjuk a NASA nagyságát, és visszatérünk a Holdra, majd eljutunk a Marsra is"

- üzente Donald Trump hétfőn.

Mike Pence alelnök két hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy négy évvel lerövidítenék annak tervnek a megvalósítását, amely alapján újra amerikai űrhajósokat juttatnak el a Holdra. Az Apollo-17 misszió asztronautája, Eugene Cernan volt az utolsó amerikai űrhajós a Holdon 1972 decemberében. A NASA eredeti terve az volt, hogy asztronautáival 2028-ig térne vissza a Holdra, és ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küld oda. A program felgyorsítása több tízmilliárd dollárba kerülne.

Címlapról ajánljuk
Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elromlott a hangulat, folytatódik az esés a tőzsdéken

Elromlott a hangulat, folytatódik az esés a tőzsdéken

Eladási hullám söpört végig tegnap az amerikai tőzsdéken, a hangulatot rontották Donald Trump hétvégén bejelentett vámintézkedései, melyeket az után hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Ezt követően az ázsiai piacokon vegyes mozgásokat lehetett látni, a befektetők óvatosabbá váltak az újabb amerikai vámfegyegetések miatt. Európában eséssel indult a nap. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntésére szegeződik a tekintet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×