eur:
395.81
usd:
372.43
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Nemzetközi jogász: csak Ukrajna kérheti a beavatkozást

Csak akkor avatkozhat be egy ország Ukrajnában, ha ezt az önvédelemhez való jogára hivatkozva maga Ukrajna kéri - mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász pénteken az MTI-nek.

A szakértő felidézte: Oroszország néhány évvel ezelőtt alkotott egy jogszabályt, amelynek értelmében az Ukrajnában élő orosz nemzetiségűek védelmében Moszkva köteles beavatkozni Ukrajnában. Az 1994-es budapesti memorandumból azonban nem következik az, hogy bármely országnak valóban joga lenne a beavatkozásra - mondta.

(A memorandumot 1994-ben Budapesten írta alá Ukrajna, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország. Ebben a felek vállalták Ukrajna biztonságának szavatolását, és kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak az erő alkalmazásától az országgal szemben, illetve a gazdasági nyomásgyakorlástól - cserébe azért, hogy Ukrajna átadja a területén lévő atomfegyvereket Oroszországnak.)

Lattmann Tamás szerint a beavatkozásra elméletben csak akkor lenne lehetőség, ha Ukrajna arra hivatkozna, hogy gyakorolni akarja az önvédelemhez való jogát, és ehhez egy másik államtól segítséget kérne. Ezzel most az a probléma, hogy kérdéses, ki a legitim vezető, aki jogosan jelentheti ki, hogy szüksége van ilyen segítségre az önvédelem gyakorlásához - magyarázta.

Kifejtette: Viktor Janukovics nyilvánvalóan nem támogatná, hogy az új ukrán kormány a Nyugattól kérjen segítséget. Õ magát legitim elnöknek tartva inkább Oroszországhoz fordulna.

"Konkrétan beavatkozni most csak úgy, hirtelen senkinek sincs joga, ahogyan az oroszoknak sincs" - mondta a jogász. Hangsúlyozta: a nemzetközi jog csak abban az esetben engedné meg a beavatkozást, ha például Oroszország agressziót, fegyveres támadást követne el Ukrajna ellen, és ezért Ukrajna önvédelmet gyakorolna. Eddig azonban senki sem állította, hogy előállt volna ez a helyzet.

Mint mondta, jelenleg új kormányzata van Ukrajnának, de formálisan, alkotmányjogi szempontból Janukovics elnöksége nem vitatható, mivel annak idején szabályosan választották meg. Közben azonban elveszítette a tényleges hatalmat, és ezt a hatalomvesztést a nemzetközi közösségben több tagja elfogadja. "Politikai szempontból lehetetlenült el Janukovics", miközben azoknak, akik jelenleg ténylegesen gyakorolják a hatalmat, "akiket legitimebb kormánynak tart mindenki", hiányzik az egyértelmű alkotmányos felhatalmazásuk - közölte.

Lattmann Tamás kiemelte: előbb-utóbb mindenképpen a belső jog eszközeivel kell rendezni, hogy kié a hatalom, így például a választások jelenthetnek megoldást, addig bizonytalan a helyzet. Ezért - amennyiben megtartják - a májusi előre hozott elnökválasztás tisztázhatja a helyzetet, ha azon nemzetközi megfigyelők is részt vehetnek, és kijelentik, hogy rendben folyt a voksolás - vélekedett a nemzetközi jogász.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×