Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Szívesen taníttatnák magyarra gyerekeiket a szerbek

Szabadkán közel háromezer szerb szülő nyilatkozott úgy, hogy szeretné, ha gyermeke a magyar nyelvet rendes tantárgyként tanulná az iskolában. Az erre vonatkozó javaslat már el is készült, és a vajdasági illetékesek rövidesen a szerb parlament elé terjesztik.

Osztályozott tantárgyként fogják tanulni a szerb ajkú általános iskolások a magyar nyelvet a Vajdaságban. A kezdeményezés Szabadkáról indult, ahol a városi tanács arról döntött, hogy a szerb iskolákban a magyar is rendes tantárgy legyen.

A javaslatot a vajdasági illetékesek most a szerb parlament elé terjesztik, és valószínűleg a 2009/2010-es tanévben már hatályba is lép.

Szabadka tehát megtette az első konkrét lépést, amelyet a szerb lakosság is tetszéssel fogadott. Ezt egy előzetes közvélemény-kutatás igazolja, amelyből kiderült, hogy a városban 2600-nál is több szerb szülő szívesen venné, ha gyermeke tantárgyként a magyar nyelvet is tanulná.

Ez valóban konkrét lépés lenne az együttélés minőségének javítása felé: ha ismerjük és beszéljük egymás nyelvét, jobban megértjük egymást - mondják a szabadkaiak. Ezért is van nagy súlya az ott élő szerb szülők véleményének.

A bácskai Zentán már két éve működnek a kétnyelvű óvodák és napközik, amelyekben a foglalkozások fele-fele arányban magyar és szerb nyelven folynak. Az eredmények nagyszerűek: a gyerekek szinte játszva tanulják meg egymás anyanyelvét.

Hanganyag: Nagy Nándor (Újvidék)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×