Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Aláírt, de odamondogatott egymásnak Gyurcsány és Fico

Közös nyilatkozatot írt alá Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról, valamint a kisebbségek védelméről Révkomáromban. A szlovák kormányfő a magyar nacionalisták ténykedését, magyar kollégája a dunaszerdahelyi incidenssel kapcsolatos választ kifogásolta.

Négypontos közös nyilatkozatot fogadott el Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Révkomáromban. Az aláírók sürgetik a szélsőséges megnyilvánulások és ideológiák elleni fellépést, valamint kiállnak a nemzeti kisebbségek kulturális és etnikai önazonosságának megőrzése mellett.

Szlovák kifogások

A sajtótájékoztatón a szlovák kormányfő arról beszélt, hogy
Szlovákia számára elfogadhatatlan a fasizmus és a szélsőséges eszmék exportja Magyarországról.

Robert Fico felkérte Gyurcsány Ferencet, hogy Magyarország segítsen a probléma megoldásában. Hozzátette: ha valaki Szlovákiában magyar zászlót égetne, azt börtönbe zárnák.

A szlovák kormányfő példaként megemlítette: éppen a héten tiltotta be a szlovák belügyminisztérium a Szlovák Testvériség civil szélsőséges civil szervezetet, s hasonlóan fog eljárni a jövőben is. Javasolta: létesítsenek a két ország között figyelmeztető rendszert, amely sürgős esetekben lehetővé tenné a rendőrség és hatóságok egyeztetését.

Robert Fico hangsúlyozta: már eddig is több ízben elhatárolta magát a Szlovák Nemzeti Párt elnökének (Ján Slota) magyarellenes és a magyarokat sértő kijelentéseiről, és ezt a jövőben is minden szükséges helyzetben meg fogja tenni. Hozzátette ugyanakkor: Szlovákia kormánya demokratikus választások eredménye alapján jött létre, és ebbe egyetlen külföldi állam vagy nemzetközi szervezet sem szólhat bele.

A magyar szurkolók elleni dunaszerdahelyi rendőri beavatkozással kapcsolatban megismételte: az intézkedés megfelelő és indokolt volt.

Gyurcsány Ferenc felvetésére, miszerint Magyarországot nem elégítette ki a rendőrrohamra adott szlovák magyarázat, és továbbra is várja a bizonyítékokat, Robert Fico kifejtette: ha valaki ezzel a válasszal nem elégedett, megvannak a megfelelő jogi eszközök, hogy a kérdést újra megvizsgálják. Hozzáfűzte: számára a szlovák ügyészség álláspontja az irányadó.

Kitért a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amelynek munkájában a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is részt vesz, amiért éles bírálatokat kapott. "Szlovákia számára teljes mértékkel elfogadhatatlan, ahogyan a magyar parlament intézményesítette a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát" - jelentette ki a szlovák miniszterelnök, álláspontja részletesebb kifejtése nélkül.

Vegyes érzések a magyar oldalon

A magyar miniszterelnök közölte: Magyarországot nem elégíti Robert Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban, és továbbra is úgy gondolja, nincs bizonyíték arra, hogy a rendőrségi fellépés jogszerű és arányos volt a november 1-jei futballmérkőzésen. Úgy fogalmazott: csalódást keltő, hogy a vizsgálati eredményt még mindig nem kapta meg Magyarország, annak ellenére, hogy ezt többször kérte. További lépésekről egyelőre nem számolt be.

Gyurcsány Ferenc hat javaslatot tett. Kezdeményezte, hogy mindkét kormány vállaljon garanciát arra: a kisebbségi oktatás és kultúra intézményeit megkülönböztetett figyelemmel segíti és támogatja. Ennek részeként a szokásosnál és átlagosnál több támogatást juttat nekik, és igényeiket pozitív megkülönböztetésben részesíti. Azt is javasolta, hogy a kisebbségi oktatási intézmények szabadon használhassák a másik országban kiadott tankönyveket.

A magyar kormányfő indítványozta, hogy a két ország politikusai fogadjanak el egy nemzeti-nemzetiségi magatartáskódexet, és állítsanak fel úgynevezett becsületbíróságot. A kormányfő szerint a felmerülő nemzeti, nemzetiségi sérelmeket közös vizsgálattal tisztázhatnák. A miniszterelnök azt is kérte a Szlovák Nemzeti Tanácstól, hogy fontolja meg nemzeti és kisebbségi országgyűlési biztos megválasztását, és függessze fel, majd a vonja vissza a magyar nemzeti jelképek használatát korlátozó rendelkezést.

Gyurcsány Ferenc azt javasolta Robert Ficónak, hogy 2009 első félévében találkozzanak újra Budapesten.

A miniszterelnök a megbeszélést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: vegyesek az érzései az egyeztetéssel kapcsolatban. Hozzátette: erőteljesen és határozottan képviselték a határon túli magyar közösség, illetve a két nemzet együttes érdekeit a megbeszéléseken. A magyar álláspont kezdeményező volt, és nem hárított minden felelősséget a szlovák partnerre - hangoztatta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc az elhangzottakról tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt, valamint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetőit.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×