Infostart.hu
eur:
362.94
usd:
314.13
bux:
150388.47
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Barack Obama csöndben növelte előnyét

Barack Obama csöndben növelte előnyét Hillary Clintonnal szemben az amerikai demokrata elnökjelöltségért folyó kiélezett harcban - közölte vasárnap a CNN hírtelevízió.

Iowában a hét végén tartottak úgynevezett megyei konvenciókat. Ezeken Obamához állt át több olyan küldött, aki korábban az időközben visszalépett John Edwards jelöltségét támogatta. (A közép-nyugati államban az ódivatú, helyi jelölőgyűléseket követően több lépcső után derül ki, hogy az államot képviselő küldöttek közül végül hányan szavaznak majd Obamára, illetve Clintonra a nyár végi jelöltállító pártkonvención.) Becslések szerint kilenccel gyarapodott Obama küldötteinek száma.

Miközben a rendkívül szoros versenyt folytató két szenátor készül az április 22-i Pennsylvania állambeli fordulóra, a Demokrata Párt elitje egyre jobban aggódik az elhúzódó versengés, a bizonytalan kimenetelű küzdelem miatt.

A CNN számítása szerint Barack Obama illinois-i szenátor eddig összesen 1611, míg Hillary Clinton New York-i szenátor 1480 küldöttet gyűjtött össze. Ebből az elkötelezett, vagyis a biztosan az adott jelöltre szavazó küldöttek körében Obamáé 1404, Clintoné 1243 voks. Az illinois-i szenátor egyre jobban megközelíti a volt first ladyt az el nem kötelezett, vagyis saját belátásuk szerint szavazó szuperdelegátusok között: előbbi 207, utóbbi 237 ilyen küldött támogatását tudhatja maga mögött.

A The New York Times több tucat interjút készített a szuperdelegátusokkal - döntő hányadukat a párt vezetői, valamint megválasztott képviselői teszik ki -, akik egyre jobban nyugtalankodnak az előválasztási verseny bizonytalan kimenetele miatt. Az eddigi teljesítmények alapján ugyanis egyik jelölt sem lesz képes arra, hogy az előválasztásokon megszerezze a jelöltséghez szükséges 2025 küldöttet, így a döntő szót a 795 szuperdelegátus lesz kénytelen kimondani. A pártelitnek évtizedek óta nem kellett a mérleg nyelvének szerepét játszania; a denveri pártkongresszus forgatókönyve és eredménye megjósolhatatlan.

Nancy Pelosi házelnök, aki a Denverben rendezendő konvenció levezető elnöke lesz, vasárnap megerősítette: a népnek kell dönteni. Véleménye a jelenlegi állás szerint Obamának kedvez, ugyanis ő vezet mind a leadott szavazatok, mind az elkötelezett küldöttek, mind az megnyert államok tekintetében. Pelosi az ABC televízióban kijelentette: ha a szuperdelegátusok szavazatai megfordítanák azt a döntést, ami a választásokon született, akkor az káros lenne a Demokrata Pártra nézve. Név említése nélkül utalt rá: annak a szenátornak a jelöltségét fogja támogatni, aki több elkötelezett delegáltat gyűjt össze.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×