Infostart.hu
eur:
363.96
usd:
324.92
bux:
143833.12
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Unsplash.com

Érdekes éves összesítés a hazai gyorsforgalmi úthálózatról

Mintegy 3,6 millió négyzetméteren újult meg az idén a hazai gyorsforgalmi úthálózat kilenc gyorsforgalmi úton – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ez nagyjából a társaság kezelésében lévő 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózat 19 százaléka.

Az elvégzett burkolatcsere háromnegyede az M7, M3, M1 autópályákon történt, összesen 2,8 millió négyzetméter burkolat újult meg a legforgalmasabb útszakaszokon.

Nem csak a felső kopó-, de ahol szükséges volt, ott a kötő- és alapréteget is cserélték, sőt bizonyos helyeken a mélyebb szerkezeti részeket is javították – közölték.

A nyolc hónapig tartó munkák során félmillió tonna aszfaltot használtak fel.

A közlemény szerint az év során megújult 106 híd és felüljáró, 140 pihenőben építették ki a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, elindították a pihenőépületek és környezetük megújítását és nyolcvanhat helyen közel félezer facsemetét ültettek.

Szimicsku László, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta, hogy 2024-ben az ideihez hasonló nagyságrendben újulnak meg az MKIF Zrt. kezelésében lévő hazai autóutak, autópályák.

Az általuk szintrehozásnak nevezett felújítás 2025-ig 538 kilométer autópályát, gyorsforgalmi utat érint, a teljes állomány mintegy 43 százalékát.

Az MKIF Zrt. 2022 szeptemberében vette át 1237 kilométer magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztését – emlékeztetett a társaság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×