Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.53
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Navracsics Tibor elégedett

Mintegy 2800 esemény zajlott eddig az év eleje óta az Európa Kulturális Fővárosa Program keretében. A programok az év végéig folytatódnak, több mint háromezer esemény várja az érdeklődőket - mondta a területfejlesztési miniszter Veszprémben.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy a régióban 1192, Veszprémben 1608 rendezvény várta a látogatókat az év kezdete és augusztus 31. között. Mint mondta, a járásközpontokba szervezett kiemelt események 92 ezer látogatót vonzottak és 150 ezren látogattak el a régió nyolc legnépszerűbb eseményére.

Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy több mint 2 millió 200 ezer szállóvendég érkezett a régióba augusztus végéig, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 8,1 százalékkal növekedett az előző évhez képest.

Hangsúlyozta: az év végéig további csaknem 3 ezer eseménnyel várja a program az érdeklődőket.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) emlékeztetett: a program megtervezésekor a vendégéjszakák számának növelése, a szezon meghosszabbítása és a veszprémiek programokba való bevonása volt a cél. Közölte:

a veszprémi belvárosba mintegy 1 millió 160 ezer látogató érkezett

az említett időszakban, ezen belül mintegy 20 és fél százalékkal növekedett a külföldiek száma az előző évhez képest.

Veszprémben 51,7 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma, a külföldi vendégek száma csaknem 30 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×