Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Vonat halad át a megújult balatonboglári vasútállomáson, ahol a Szántód-Kőröshegy - Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítésének és Kaposvár - Fonyód vonalszakasz felújításának átadóünnepségét tartották 2018. június 14-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Új Duna-híd építésére lesz szükség

A tervek szerint a kijelölt Szolnok−Kecskemét−Székesfehérvár−Győr nyomvonalsávon kétvágányú, villamosított, 100-120 km/h sebességre alkalmas vasúti pálya épül majd, részben új nyomvonalon.

A V0 teherforgalmi vasútvonal előkészítési munkálatainak következő lépése a nyomvonalsávot érintő élővilág előzetes felmérése, a környezeti hatástanulmány készítése, valamint az új vasúti nyomvonal környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Ezekre vonatkozóan indított új uniós közbeszerzési eljárást a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület – e szervezet koordinációjával készítik elő az Országos Vasúti Árufuvarozási Koncepciót, és annak alapján a V0 teherforgalmi vasútvonal fejlesztését, idézi a szervezet közleményét a magyarepitok.hu.

Mint írták, a V0 tervezett vasútvonal versenyképes vasúti teherszállítási kapcsolatot teremtene a túlzsúfolt budapesti és agglomerációs vasúthálózat elkerülésével, és meg fog felelni a TEN-T hálózatra előírt paramétereknek, ezáltal megvalósul az áruszállítás szempontjából is a teljes átjárhatóság. A jelenlegi 35 százalékos tranzitforgalom részaránya már a V0 I. ütemének megépülése után is várhatóan 52 százalékos részarányt tud elérni.

Még idén megkezdődhetnek a felmérések

A V0 megvalósításához szükséges előkészítési munkálatok folyamatban vannak. A vizsgálandó Szolnok−Kecskemét−Székesfehérvár−Győr nyomvonalsávra vonatkozó részletes elemzések jelenleg is zajlanak, a megvalósíthatósági tanulmány pedig hamarosan elkészül az Építési és Közlekedési Minisztérium felügyelete mellett – közölték. (A nyomvonal vizsgálatát a Főmterv Zrt. és a Trenecon Kft. végezte el.)

A beruházás kiemelten kezeli a lakott területek és természeti értékek védelmét. A HUNGRAIL a nyomvonalsáv részben Natura 2000 területet is érintő élővilágának felmérésére, környezeti hatástanulmány készítésére és a környezetvédelmi engedélyek megszerzésére új közbeszerzési eljárást indított. Az ajánlatok benyújtásának jelenlegi határideje 2023. augusztus 14.

Tervezetten kétvágányú, 22,5 tonna tengelyterhelésű, villamosított, legalább 740 méter hosszú tehervonatok akadálymentes közlekedését biztosító és 100-120 km/h sebességre alkalmas pálya épül majd, részben új nyomvonalon, részben meglévő vasútvonalakat használva.

Az összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti híd építésére is szükség lesz.

A projekt összeköti a jelentős hazai és országhatáron túli ipari területeket és ezáltal bekapcsolja a nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe, ezzel növelve a tranzitforgalom növekedésén kívül a hazai termékek export piacokra való gazdaságos eljutását. Mindez hosszú távon hozzájárulhat ahhoz, hogy a vasúti áruszállítás az Európai Unió céljaival összhangban 2030-ig 50 százalékos növekedést érhessen el, 2050-ig pedig megduplázódjon – zárul a Hungrail közleménye.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×