Infostart.hu
eur:
364
usd:
324.57
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Az első csapolás a dunaújvárosi ISD Dunaferr átépített nagyolvasztójában 2016. július 25-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Pintér Tamás: a kormány ne akadályozza a tulajdonosváltást a Dunaferrnél

Erről Dunaújváros jobbikos polgármestere beszélt.

Pintér Tamás sajtótájékoztatóján kiemelte: néhány órán múlt csak, hogy szerda reggel nem kezdődött meg a kokszolók leállítása, mert érkezett annyi szén, hogy tovább tudják tölteni a szénelegyet. Hozzátette: a kettes kohó ötödik hete áll, az egyes még régebb óta, ami sokáig nem tartható fenn a vasmű technológiája miatt, mert ha egyszer megállnak és kihűlnek a kohók, akkor szinte lehetetlen újraindítani.

A városvezető jelezte, hogy a Dunaferr dolgozói decemberben csak 200 ezer forintig kapták meg a fizetésüket, és nem tudni, hogy a fennmaradó részt megkapják-e. Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat kétmilliárd forintos iparűzési adófizetési kötelezettség átütemezését engedélyezte a Dunaferrnek, ami óriási áldozat a várostól, de ezzel biztosítható volt néhány hétre a cég túlélése.

Pintér Tamás elmondta, hogy

az elmúlt két évben számtalan megoldási lehetőséget ajánlottak a kormánynak, de eddig egyetlen egyet sem fogadott meg.

Megemlítette, hogy kedd éjszaka megjelent egy kormányrendelet, amely megoldás lehet a cégcsoport számára, bár szerinte 2020 óta lehetőség van arra, hogy a stratégiailag kiemelt vállalatok felszámolását a kormány irányítsa, az elmúlt két évben ezt a Dunaferre mégsem alkalmazták.

Úgy vélte, a mostani kormánydöntés egy fontos lépés a lehetséges befektetőknek, de "a mérlegbeszámolótól még nem lesz vacsora a vasműs dolgozók asztalán".

Ahogy arról arról a dunaújvárosi hírportál, a duol.hu is beszámolt, a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint, amennyiben a cégbíróság hivatalból tudomást szerez arról, hogy a cég több mint 400 napja nem tett eleget az éves beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére vonatkozó kötelezettségének, és az utolsó letétbe helyezett éves beszámolója szerint nettó árbevétele eléri vagy meghaladja a tízmilliárd forintot, akkor a cégbíróság 3 munkanapon belül kezdeményezi felszámolási eljárás megindítását a cég ellen, és fellebbezésnek nincs helye. Arról is rendelkezik, hogy a felszámolási eljárás megindításával egyidejűleg ideiglenes vagyonfelügyelőt rendel ki, akit megilletnek mindazok a jogok, amelyek a felszámolót megilletik.

Pintér Tamás kérdésre elmondta,

úgy tűnik, a rendeletmódosítást a Dunaferre szabták, és bízik benne, ezzel minden akadály elhárul a befektető elől.

Pozitív fejleménynek nevezte, hogy megjelent egy olyan érdeklődő, amelynek szándéka megmenteni a kohókat, a "melegvonalat", és ezzel talán nem lesznek elbocsátások sem a vállalatnál.

A sajtóhírek szerint ez a befektető a londoni központú Liberty Steel lenne, amit a polgármester megerősített, és közölte: a befektető többször tárgyalt a Dunaferrel és mérnökeik fel is mérték a vasmű állapotát.

Mészáros Lajos (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője december 1-én jelentette be, hogy átmeneti időre, folyamatosan biztosított lesz az ISD Dunaferr Zrt. villamosenergia-ellátása, miután a kormány rendeletben utasította az áramszolgáltatót, hogy a cégcsoport áramellátásáért felelős ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Kft.-t ne kapcsolja le a hálózatról. Közölte:

a társaság rendkívüli módon eladósodott,

ennek következtében az E.on lekapcsolta volna a hálózatról a ISD Power Kft.-t, amely nemcsak a Dunaferrt látja el árammal, hanem külsős cégeket is, továbbá az elektromos energia mellett ipari vizet és gőzt is biztosít partnereinek.

Palkovics László egykori technológiai és ipari miniszter szeptember 30-án jelentette be, hogy a kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította. Megjegyezte, hogy a kabinet nehéz helyzetben van, mivel magánvállalatról van szó, ezért az állami beavatkozás lehetőségei erősen korlátozottak, ráadásul az elrontott privatizációt követően azt sem lehet tudni, ki a tényleges tulajdonos, jelenleg nincs legitim vezetése sem a vállalatnak.

A miniszter akkor hangsúlyozta,

a cég történetében még sohasem történt olyan, hogy a nagyolvasztókat leállították volna,

és a szakemberek szerint nagyjából két hónapig tartható fenn ez az állapot.

A Dunaferr a honlapján jelentette be, hogy az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után szeptember 16-án a másik nagyolvasztóját is leállította, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást. A közlemény szerint a koksz mint nélkülözhetetlen alapanyag hiánya miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a cégnél.

A nyilvánosan elérhető legfrissebb, 2021-ben közzétett 2019-es beszámoló szerint a több mint négyezer embert foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. a 2019-es üzleti évben 289 milliárd forint nettó árbevétel mellett 54 milliárd forintos veszteséget szenvedett el.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a Kínával szembeni kereskedelmi hiányra és a 2028–2034-es költségvetés elosztására. A legnagyobb tét a hétéves keret, amelyre az ír elnökség 1,62 ezermilliárd eurós kompromisszumot javasolt a fukar és a felzárkázó tagállamok közötti vita enyhítésére, ez mintegy 8 százalékkal kevesebb a Bizottság eredeti tervénél. Magyarország egyelőre jól járhat, mert a vágások főként a központi programokat érintenék, az agrár- és kohéziós forrásokat viszont igyekeznek megóvni. Budapest ugyanakkor attól tart, hogy a szigorúbb feltételek a gazdák támogatását is veszélybe sodorhatják, és az új bevételi források aránytalanul terhelnék a szegényebb tagállamokat. A csúcson a migráció, Ukrajna támogatása és Montenegró csatlakozása is napirenden lesz, a költségvetési áttörés azonban még várat magára. Brüsszelből, a helyszínről jelentjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×