Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.69
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

Röpködnek a tízmilliók, kapkodnak a népszerű hitelért a családok

Egy hónap alatt már több mint 5500-an vették fel az úgynevezett babaváró hitelt – közölte Nagy Tamás, a jegybank főosztálvezetője, aki kiemelt: éves szinten akár 300 milliárd forint is lehet a hitelkihelyezés a hitelnél. Az is kiderült már több igénylőről, hogy a kedvezményes hitelt valamilyen befektetésbe forgatta vissza.

A babaváró hitel megjelenését nagyon nagy várakozás előzte meg, hiszen időben kommunikálta a kormányzat, továbbá meglehetősen kedvezőnek tekinthetők a kondíciói. Gyakorlatilag kamatmentes, fedezetlen hitelként vehetik föl az igénylők, vagyis a piaci hitelekhez képest is jóval kedvezőbb termékről van szó, emelte ki Nagy Tamás az InfoRádiónak nyilatkozva.

Július folyamán mintegy

54 milliárd forintban kerültek kihelyezésre a babaváró kölcsönök, ami 5500 hitelfelvevőhöz volt köthető,

amiből egyenesen következik, jegyezte meg a szakember, hogy az érintettek szinte kivétel nélkül a maximális hitelösszeget igényelték, amit nagyjából meg is kaptak az adósok, miután

az átlag kihelyezett hitelösszeg 9,7 millió forint volt július során.

Fejnehéz a lefutás

Nagy Tamás szerint a jegybank várakozása nagyjából összecseng a piaci szereplők várakozásával, vagyis az éves átlagos kibocsátás 300 milliárd forint körül alakulhat a program teljes futamideje alatt. Ettől pozitívan fog eltérni remélhetően az idei év, annak ellenére is, hogy csak július 1-jétől él a projekt, tette hozzá.

Az idei évben a bankok várakozása a 400 milliárd forintot is meghaladhatja, e tekintetben a második és harmadik év némi gyengülést mutathat majd, azonban a program kifutásakor ismét magasabb érdeklődés várható, egy újbóli keresletfokozódás a babaváró hitel iránt, jósolta a jegybanki szakember.

A bankok első tapasztalatai azt mutatják, hogy júliusban 1-2 százalékra tehető azon ügyfelek köre, aki kifejezetten arbitrálják a terméket, magyarán, hogy a gyermekvállalás mellett a felvett zéró kamatozású hitelt, későbbi befektetés céljából jelenleg államkötvénybe, vagy az épp most népszerű MÁP+-ba helyezték el, ismertette a főosztályvezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×