Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vizsgálja a kormány, olcsóbbak lettek-e az élelmiszerek

A csökkenő üzemanyagárak miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja a fogyasztói árak várható alakulását. A tárca parlamenti államtitkára az InfoRádiónak azt mondta: leginkább az alapvető élelmiszereknél szeretnék megtudni, hogy miként épülnek bele az árba ezek a költségek.

Hónapok óta csökken a nemzetközi piacon az olaj ára. Ezzel párhuzamosan az üzemanyagárak is jelentősen mérséklődtek a világ több államában, így Magyarországon is. Ellenkező folyamat esetén több szolgáltató vagy termék gyártója korábban erre hivatkozva emelt árakat.

Két évvel ezelőtt januárban Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke is egyebek mellett ezzel indokolta a drágítást.

"Az ősz folyamán folyamatosan nőttek az alapanyag-árak, különösen a liszt ára, ami 20-25 százalékos mértékben drágult. Nőttek a különböző szállítási-logisztikai költségek is, a magas üzemanyag-árak miatt" - jelezte akkor Septe József.

Három héttel ezelőtt azonban már azt mondta, hogy a szállítási költség 16-20 százalékot tesz ki az összes költségből. A logisztikai költségek között említette a jármű fenntartását, a sofőr bérét, a különböző biztosításokat, a súlyadót, a szervizköltségeket és az útdíjakat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében azt írta: vizsgálatot indítanak, hogy érvényesül-e az üzemanyagár-csökkenés a termékek és szolgáltatások áraiban.

Ugyanakkor Tállai András parlamenti államtitkár az InfoRádiónak nyilatkozva pontosított: ez egy elemzés lesz.

" A miniszter nem adott szakmai jellegű iránymutatást. Természetesen az alapvető élelmiszerek tekintetében el fog indulni ez a vizsgálat, miként a szolgáltatásoknál is. A Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott termék- és szolgáltatói kör alapján fogja a minisztérium ezt elvégezni" - jelezte Tállai András.

A tárca szerint amennyiben 2015-ben tartósan alacsony marad a kőolaj ára a nemzetközi piacokon, akkor az éves infláció az NGM által korábban hivatalosan előre jelzett 1,8 százaléknál is kisebb lehet.
 

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×